Aktív hétvégén vannak túl az uffosok

Legendák útján jártak majd bezöldültek az Udvarhelyi Fiatal Fórum tagjai. Két programot is szerveztek az elmúlt hétvégére.

Legendák útján

Legendák útján jártak majd bezöldültek az Udvarhelyi Fiatal Fórum tagjai. Két programot is szerveztek az elmúlt hétvégére.

Az Udvarhelyi Fiatal Fórum Legendák útján programjával szeptember 6–7-én több mint harminc fiatal látogatott el Rapsonné, Firtos, majd Zeta váraihoz, megismerve az azokhoz fűződő legendákat, majd táblákat helyeztek ki a várakhoz, amely a hozzájuk kötődő legendákról informálja az arra járókat.

Szeptember 7–9-e között pedig Zeteváralján rendezte meg az UFF a hagyományos környezetvédelmi táborát. Míg az elmúlt években Szelterszfürdő felé vették az irányt őszelőn az uffos fiatalok, addig idén módosult az úti cél: Zeteváralja, illetve a település melletti víztározó szolgált helyszínéül a hagyományos szeptemberi környezetvédelmi tábornak.

Zöldtábor

A pénteki érkezés után szombaton gyalogtúrán a víztározóhoz látogattak ki a fiatalok, ahol forrásvizeket kerestek, majd a tározó élővilágával kapcsolatban kaptak eligazítást. Vasárnap a környezetvédelem mellett a civil szféra került előtérbe, az Udvarhelyi Fiatal Fórum és partnerszervezetei egyeztettek a kezdődő tanévi programkínálatról, a tagtoborzás mindenkori időszerűségéről, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítéséről, valamint a további együttműködési lehetőségekről.

sajtóközlemény