Aici sunt banii dumneavoastră

Kidőlt táblák, lekopott festék, így pallják el pénzünket a megyénél.

kidolttablakkopottfestek01ufo

Kidőlt táblák, lekopott festék, így pallják el a pénzünket a megyénél.

A nap képén a Fenyéd és Keményfalva közötti megyei út táblái. Széliránytól függően dőlnek jobbra vagy balra. Egy fenyédi ismerősöm kért még tavasszal, hogy írjak erről, szerinte óriási közpénzpazarlás ez. Tavaly év végén állították őket, még a télen kidőltek, minőségi munka. Ugyanakkor festették a fehér csíkokat is az útra, pár hét múlva le voltak kopva, lásd a lenti képen.

kidolttablakkopottfestek02ufo

Az átjárókat, azaz a zebrákat fel sem festették. Mondjuk, ez nem újdonság, legalább 10 éve rendszeresen elfeledik felfesteni őket, hiába értesítettük a helyi és a megyei önkormányzatot, hiába kéri a rendőrség ismételten, hogy fessék már fel. Százassal száguldoznak az autók az iskola előtti átjárónál, a fiunkat szinte elütötték már, de engem is szidalmazott már sofőr, aki nem értette, miért megyek át az úton, anélkül, hogy elsőbbséget adnék neki. Fel akartuk festeni mi a zebrát, a rendőrparancsnok azt mondta, ne tegyük, mert bűntény.

Most a napokban új gödrök jelentek meg a kidőlt táblák mellett, talán újra be szeretnék betonozni a fél éve bebetonozott táblákat. Ismét közpénzből?