A vágyat nem a szüleink töltötték le applikációban

Van bennünk egy mély vágy, amit nem a szüleink töltöttek le applikációból. Ez a boldogság utáni vágy. És ez nem fog itt Földön beteljesedni – mondta Tamás Barna római katolikus plébános. 

Akkor mi okból vagyunk itt? – gondolhatod.

Hamarosan visszatérünk erre a kérdésre, de előbb idézzünk fel egy másikat, amiről már két korábbi anyagban is értekeztünk: milyen kapcsolatban áll egymással az egyház és a fiatalság? 

A téma mindkét oldalát megvizsgáltuk: előbb Z generációsokkal fókuszcsoportos beszélgetést folytattunk, aminek elemzését itt nézheted meg. Aztán sorra ültünk le beszélgetni székelyudvarhelyi felekezetek tiszteleteseivel. Legutóbb Újvárosi Katalinnal, a Székelyudvarhelyi 2. Számú Unitárius Egyházközség főlelkészével készült interjúnkat olvashattátok.

Ez is érdekelhet:

Beszéljünk róla: hányadán állnak a fiatalok az egyházzal?

Mitől szoronganak a fiatalok, és adhat-e választ az egyház? Fókuszcsoportban beszéltek hitről, jövőről, közösségről.

Udvarhelyi HírportálMáté Emőke

Most Tamás Barnát látogattam meg, aki ikertestvérével együtt a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Katolikus plébánián szolgál. 

Beszélgettünk arról, hogy: 

• mi a válasza a jövő szorongató érzésére, 
• mit tanácsolna egy fiatal lánynak, aki abortuszon gondolkodik, 
• miért nem lehettünk soha tökéletesen boldogok a földi létezésünk alatt, 
• és hogyan kell keresztényi módon élni az életünket – csupa olyan kérdésekről, témákról, amelyeket a fókuszcsoport tagjai is felhoztak.

Illetve azt is megkérdeztem, hol érzi a fiatalok lelki egészségének ápolásában annak a határát, ahol már pszichológus, mentálhigiénés szakember segítségére van szükség.

Ez is érdekelhet:

Ezek a gyerekek nem meghalni akarnak, ők élni nem bírnak így tovább

Ki akarnak szabadulni a földi nyomorúságból, amit a zaklatás, az érzelmi elhanyagoltság, a túlzott szenvedésnyomás jelent a számukra.

Udvarhelyi HírportálPál Edit Éva

Az a lényeg, hogy ki válaszol

A plébános szerint fontos előbb meghatározni, hogy a fiatalok 14 és 25 év közöttiek ebben az értelmezésben, illetve szét kell választani őket korcsoportonként: 5–8.-osokra, 9–12.-esekre és az iskolát már elvégzett részre, mivel mindegyikük más dolgokkal néz szembe.

Tamás Barna úgy látja, az 5–8.-os kamaszokat a barátság, az identitásuk keresése, az önképük foglalkoztatja, ekkor merül fel először a szerelem, a vágy, hogy elfogadják őket az iskolában.

A középiskolásokat már inkább egy csoporthoz való tartozás, az önállósodás érdekli. Ebben a korban már erőteljesebben jelen van a nemi identitás és a szexualitás, a párkapcsolat kérdése.

Az utolsó csoport azoké, akik már 18 év felettiek, továbbtanulnak, esetleg dolgoznak. Számukra a biztonság megteremtése, a tanulás, az életút megtalálása a legégetőbb, illetve hogy eldöntsék, szeretnének-e elköteleződni.

– Úgy látom, ez érdekli őket, ezek azok a kérdések, amelyekkel sokszor magukra maradnak. És hol keresnek választ? Az internet segítségével valahol a világhálón, ahol nincs szűrő. Régen szűrő volt a tanár, a tanító, a nevelő, aki azt osztotta meg, azt mondta el, amiben évszázadok vagy évezredek bölcsessége volt, és egy tiszta tanítás, és itt nálunk egy keresztény tanítás. Most pedig akárki válaszolhat – magyarázta a plébános.

„Vegyük például az abortusz kérdését: ha egy lány terhes maradt egy kapcsolatban, akkor hol keres arra választ, hogy ezzel mit kezdjen? Vagy akár a nemi identitás kérdése, ami nagyon kompromittált helyzetben van: igaz az, hogy én lehetek lány is és fiú is? Én döntöm el, hogy kivel létesítek kapcsolatot?” – kérdezte, hozzátéve: az a szerencsés fiatal, aki kérdéseivel tud fordulni a szüleihez, pedagógusaihoz, paphoz, lelki vezetőhöz.

A szülők nélkül nem megy

A beszélgetésből azt szűrtem le, Tamás megpróbál ilyen lelki vezető lenni, de legalábbis a plébánián tesznek azért, hogy a közösség életében részt vegyenek a fiatalok, és hogy az ő szűrőjükön át kapjanak válaszokat a kérdéseikre.

Fontosnak találta kiemelni, hogy nem a római katolikus egyház szempontjából próbált válaszokat megfogalmazni, hanem a gyakorlatból, a székelyföldi realitásból hozott gondolatai vannak.

Ez is érdekelhet:

Újvárosi Katalin: a csendben tud a Jóisten hozzánkhajolni

Női jogok, LMBTQ+ közösség, romák és megfelelési kényszer – ez mind érdekli a fiatalokat, de hol tud ehhez az egyház kapcsolódni?

Udvarhelyi HírportálMáté Emőke

Ahogy a témák korcsoportokra oszthatók, a válaszok is – a plébános szerint –, de előbb azt kell megérteni, hogy ők a hét évnyi otthonról hozott anyagból dolgoznak: „a szülőké a legfontosabb feladat”.

Úgy látja, ha nincs meg az otthonról hozott csomag, ha a szülő már egész kiskorától, a gyermek szintjén nem beszélt arról, hogy a körülöttünk lévő világot a jó Isten teremtette, ha nem imádkoztak, nem adtak hálát, ha kimaradt a vasárnapi rítus, amikor szépen felöltözve templomba ment a család, ahol találkoztak másokkal – akkor, amikor iskolás korba lép a gyermek és hittanórákra kezd járni, olyan, mintha alap nélkül próbálnának házat építeni. Már ha a szülő odaáll, és fontosnak tartja, hogy a gyermeke az iskolában és esetleg iskolán kívül, a plébánián is kapjon hitoktatást.

Felidézte, gyerekként neki sem mindig fűlt a foga misére, hittanórára menni, sőt kamaszkorában volt egy olyan időszak, amikor kifejezetten nem, de a szülei nem engedtek a huszonegyből; az volt a hagyomány, a megszokott, hogy vasárnap szépen felöltözve a család elment misére.

„Szerintem tévedés, hogy a mai szülők azt mondják, hogy megkérdezzük a gyermeket, hogy mit akar ő. Ez nagyon elrontott dolog, mert a szülő, ha felelősségteljesen akarja nevelni, akkor ő tudja, hogy mi a jó a gyermekének. Mivel ő még nem egy kiforrott személyiség, ezért ő azt választja, ami könnyebb, ami neki élvezetesebb, és lehet, hogy az nem a vasárnapi szentmise, mert ez nem egy szórakoztató műfaj.”

A közösségépítés első téglái

A szülők munkáján kívül egymásra is építenek – avatott be Tamás. Testvérével egymás között is elosztották a különböző csoportokkal való munkát, de segítségükre van a kántor és a hitoktató is, aki a Bethlen-negyedben a hitoktatást koordinálta, és a gyülekezeti életnek is része. A plébános szerint ez egy jelentős részlet: a gyerekek nemcsak a hittanórákon, hanem a plébániai hittanon és a gyermekmisék alkalmával is látják ugyanazokat az arcokat, így könnyebben tudnak kapcsolódni. Ezeken a miséken egyébként igyekeznek a gyerekek nyelvén szólni, rövidebben, sok énekkel.

Az iskolában és a plébánián is van hitoktatás, utóbbira meghívnak minden nyilvántartásukban lévő gyermeket már hetekkel az iskolakezdés előtt, hogy eszerint szervezzék az iskolán kívüli programokat. A plébánián a lelkészek tartják az órát, itt igyekeznek inkább játékosra fogni a formát: a közösségépítés a lényeg, és hogy a gyermek jól érezze magát.

Az 5–8.-os diákoknál van ministrálás, ezáltal részt vesznek a liturgikus dolgokban, feladatot kapnak. Ugyancsak ennek a korosztálynak gyermekkórust is szerveznek. Számukra táborokat is tartanak – ez a jutalom azoknak, akik részesei a közösségi életnek, ministrálnak, hittanra és templomba járnak. Tamás szerint a részvételt nem lehet pénzzel kiváltani: „ez nem szolgáltatás, hogy megfizetjük, és akkor az én gyermekemet vagy unokámat itt szórakoztatják öt napig.”

Mi a recept a nagyokra? 

Ha sikerült megfogni őket, a középiskola idejére is maradnak az egyházközösség körében, három ifis csoport van számukra, ahová már 8. osztálytól lehet csatlakozni: a Huncutok, a Pitypang és a Halleluja énekzenekar. Ezeket a csoportokat is elviszik táborozni, összesen nyolc tábor van egy nyár alatt a plébánia életében.

Az egyik ilyen tábor hagyományát még Tamás elődje, Botár Gábor atya vezette be, aki 25 évvel ezelőtt felismerte, hogy szükség van egy olyan nagy táborra, ahol mindenki együtt lehet a harmadikostól a tizenkettedikesig. Ezt a tábort Battonyán tartják a strandon, és inkább strand-, mint vallástábor jellege van, a kikapcsolódás a lényeg.

Az ifi közösségekben a plébánosoknak vannak ifi segítőik is, akik elvégezhetnek egy hét hétvégés ifjúsági vezetőképzőt az ő ajánlásukra.

Aztán ott van még a bérmálkozási felkészítő, ami fontos, tekintve, hogy ebben a korban keresik a fiatalok az identitásukat, életpályájukat, az élet célját, hivatást, szerelmet, csoportot, ahová tartozni szeretnének. Ugyanekkor van a fiatalokban egy lázadás is a szülők és az egyház, meg minden „tekintély” irányába is, „életkori sajátosság”.

A bérmálkozási felkészítőre, akárcsak a hittanórákra, meghívják a fiatalokat. A felkészítő 25 alkalomból állt, a plébános mellett még egy főszervező koordinálja a dolgot, ezen kívül minden hét személyre jut két csoportvezető: egy tavaly bérmálkozott és egy érettebb fiatal. Szeretnék, hogy az ifjak „érezzék meg az atyai háznak a szeretetét”, ezért vannak névtáblák, hogy tudják őket néven szólítani, érezzék, hogy számon vannak tartva. Imádkoznak, elmélkednek, van tanítás, önismereti és hitbéli témák, céljuk az, hogy a végére a fiatalokban támadjon igény a közösségi életre.

– Lehet, hogy hozzám, paphoz nem jönnek szívesen, mert nem úgy voltak nevelve, de van olyan csoportvezető, akihez mehetnek. Olyan tapasztalataink vannak, hogy megáll az ész: valaki nehéz élethelyzetben volt, mély depresszióban, öngyilkossági gondolatai voltak, és egy évvel a bérmálkozási felkészítő után nem hozzám, hanem a csoportvezetőhöz fordult segítségért, tanácsért – magyarázta a fiatal csoportvezetők fontosságát.

A még idősebbeknek van jegyeskurzusuk, ami egy 7–8 alkalmas felkészítő. Meghirdették, hogy aki a következő évben házasságot akart kötni, az menjen és végezze el.

De van olyan is, hogy lektorok közössége. Ez azt jelenti, hogy vasárnap nem a pap olvassa fel az igét, hanem egy csoport, aki beosztotta magát. Havonta találkoznak, olvassák a Szentírást, és vasárnap a miséken is ők olvasnak. Vannak még imádkozó csoportok is.

Safe place

Kérdés, hogy ennyi fajta közösségben hogy érzik magukat az ifjak, meg tudnak-e nyilvánulni a mélyebb, nehezebb témákban. Tamás szerint a jelszó a fiatalbarát ebben a kérdésben.

Az ifis vezetőiknek például van kulcsa a plébániára, bármikor bemehetnek, és el is mennek, alkalmanként töltenek ott időt együtt a fiatalok. Fontosnak tartja azt is, hogy minden programot kiértékeljenek és megünnepeljenek: ilyenkor egyet fagyiznak, pizzáznak. Leül személyesen is az ifi vezetőkkel átbeszélni az elmúlt dolgokat, kérdezi őket a meglátásaikról, terveikről. Hagy szabad teret is a fiataloknak, tartja a vezetőkkel a kapcsolatot, de többnyire csak akkor jár el az ifi alkalmakra, ha a fiatalok kérik, hogy menjen el. Évente többször is van olyan, amikor a plébánost bármiről lehet kérdezni, és ő válaszol nekik. „Olyan kérdéseket írtak, hogy volt-e szerelmes a pap bácsi? És volt-e barátnője?”

Él az egyház, de mindig lehet fejlődni

A plébános szerint akkor sikerül valódi kapcsolatot kialakítani, ha keresik is a kapcsolatot, ha támad bennük igény arra, hogy közösséghez tartozzanak.

Úgy látja, a katolikus egyház ebben a kérdésben még tanulni akaró, lendületes időszakát éli. „Tudom, hogy ebben nem mindig vizsgázunk jól, de van egy nagyszerű példánk, Ferenc pápa.”

– Kérdés, hogy el kell menjek én a kocsmába, mint pap szombat este, állítsam meg őket, és azt mondjam, hogy gyertek, egyszer egyet imádkozzunk? – vetette fel a kérdést Ferenc pápa gondolatára, hogy oda kell menni, ahol az élet zajlik.

A plébános úgy látja, az egyháznak inkább alternatívát kellene kínálnia a szabadidő eltöltésére. „Legyenek keresztény klubok, szórakozóhelyek, ahol lehet egyet beszélgetni, és van olyan terem, ahol fotelekben leülünk és eszünk egy süteményt, iszunk egy jó sört vagy kávét, és beszélgetünk.” Szerinte erre kellene elmozdulnia az egyháznak. Már így is azt látja, hogy azok, akik a plébánia közösségi életében aktívan részt vesznek és jól érzik magukat, nem igénylik, hogy elmenjenek máshová és kifújják a gőzt.

Így is vannak már szép történetek, valódi kapcsolatot megélő fiatalok, aminek köszönhetően például Úrnapjakor megtartják a Fókuszpont nevű imaestet. Sokan részt vesznek rajta, sok zene van, tanúságtételek. Vannak fiataljaik, akik advent időszakban saját akaratukból felkeltek és elmentek hajnalban a rórátéra. „Volt olyan 7–8 éves, aki mind a 15 hajnali szentmisére felkelt, ezt nem lehet mással megmagyarázni, mint hogy Isten is közeledik ahhoz, aki közeledik hozzá. És hogy van a közösségnek egy vonzó ereje, és hogy Jézus Krisztus ott van a középpontban.”

Van egy 15 fős, spontán alakult fiatalokból álló csoport is, akik reggelente járnak misére, hetente egyszer összegyűlnek, kávéznak egyet, beszélgetnek, imádkoznak, Szentírást olvasnak. „Csodáknak vagyok tanúja, él az egyház.”

Ki-ki a maga részét

Úgy látja, ahhoz, hogy ez a kapcsolat a fiatalok és az egyház között még mélyebb és még inkább bizalmon alapuló legyen, egy kicsit mindenkinek kell jobban akarni. A fiataloknak is kell közeledni, az egyháznak is változnia kell, ahogy arról már volt szó, és hitelesnek is kell lennie, „a fiatalok olyan kritikusak, olyan világosan látnak, én hamisan nem állhatok eléjük. Megérzik.”

A szülők is kellenek, és az ő „növekedésük” is. Amit az egyház az Áldott Otthon programjával segít, ott megtanítják nekik, hogyan imádkozzanak együtt, hogyan áldják meg a gyermekeiket. Így a gyermekek is és a nevelőik is igényesebbek lesznek, ezáltal pedig az egyház is.

Könnyíts a lelki terheiden!

– Amíg lelkileg is egészséges emberről beszéltünk, addig azt gondolja, az egyháznak – értsd az egyházban a nevelőket, felelősöket, hitoktató papokat – van dolga, de amikor már egy súlyos pszichés betegségről van szó, akkor az egyház felismeri, hogy nincs kompetenciája – válaszolta kérdésemre Tamás, hogy milyen szerepe van egyházának a fiatalok lelki egészségének támogatásában.

Elsődleges eszközük a nevelés. Mindent az alapoktól kezdenek, például, hogy érti-e a gyermek, mi a bűn fogalma, tudja-e, hogy következményei vannak nemcsak a saját, hanem mások életére is.

„Meg kell érteni, hogy mi a bűn, hogy a bűn valami olyan dolog, ami rossz, romlaszt, amit Isten nem akar, ami nem jó, és ismerjük be, hogy mi a bűntől mentesek kell legyünk. Ezért a bűnbánat fontossága, hogy este hajtsuk le a fejünket, és mondjuk azt, hogy ezt ma elcsesztem. Mi a megoldás? Elég, ha azt mondom egy kapcsolatomban, Istennek, vagy csendben magamnak, hogy tönkrement egy kapcsolatom? Nem elég. Hanem azt rendezni kell. Ez olyan, mint amikor sebet ejtek magamon. Azt ki kell tisztítani, be kell kötni, figyelni kell ahhoz, hogy begyógyuljon. És a sebhely mindig is ott fog maradni, begyógyul, de emlékeztet engem az én tévedésemre, ilyen a bűn.”

A bűnbánat fontosságát, a lelki vezeklés és a gyónás szerepét is elmondják a fiataloknak, hogy ha lelkileg növekedni akarnak, kérjenek tanácsot a tapasztaltabbaktól. Akár tőlük, papoktól, de erre van a bérmaszülő is.

– A gyónás 2000 éve megvan a katolikus egyházban. Milyen érdekes, nyugaton, a második világháború után a katolikus egyház, hogy a német lelket és egész Európát mentesítse a bűntudattól, szüneteltette a gyónást. És mi történt? Megnőtt a sor a pszichológusok, pszichiáterek kabinetje előtt.

Nagyra értékeltem a pszichológusok és a pszichiáterek munkáját, de a bűnt nem tudják megbocsátani. Tudnak veled beszélni a problémádról, tudnak megoldásokat ajánlani, de azt nem tudják mondani neked, hogy én megbocsátottam a bűnödet, járj békében. Ezt a hatalmat Jézus adta az apostoloknak – mondta Tamás Barna.

Akárcsak a pszichológusnál, gyónáskor is ki kellett mondani, kell hallja az ember a saját fülével, hogy mit vétett, aztán azt is kell hallania, hogy Isten szereti, és a pap feloldozhatja őt a bűnei alól. Akinek pedig van lelki vezetője és rendszeresen gyón, az egészséges lelkileg – vélekedett Tamás.