A szószéktől TikTokig: mit kezd az egyház a Z generáció szorongásaival?
Hol találkoznak, és hol válnak el az egyházi megközelítések? Lelkészek kudarcról, reményről és arról, mit jelent meghallani a csendet.
A valódi újságírás nem a semmiből születik. Emberek dolgoznak nap mint nap azért, hogy a rólunk szóló történeteket hitelesen és szabadon mesélhessük el. Vannak írások, amelyekről azt gondoljuk, mindenkinek látnia kell. Ez is ilyen. Ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheted, kérünk fizess elő az uh.ro-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.
Mi történik akkor, amikor ugyanazokra, a fiatalokat érintő kérdésekre különböző felekezetek lelkipásztoraitól kérünk választ? HitTok sorozatunk legújabb részében egymás mellé tesszük a megközelítéseiket: miben hasonlítanak, hol térnek el, és milyen jó megoldások születnek egyik vagy másik közösségben, amelyeket érdemes lenne eltanulni.
Hol tartunk most?
Ha most kapcsolódsz be a sorozatba, kezdd a fókuszcsoportos beszélgetés összefoglalójával – onnan indul ez az egész történet –, amiben Z generációs fiatalokkal beszéltem arról, melyek azok a kérdések, problémák, szorongásfaktorok, amelyek foglalkoztatják őket.
Ha ezzel megvagy, jöhetnek az interjúk: Újvárosi Katalin (unitárius), Tamás Barna (római katolikus), Ferkő Andor (református), Géczi Levente (evangélikus) és Mezei Ödön (baptista) székelyudvarhelyi lelkipásztorokkal beszélgettem ugyanarról, mint a fókuszcsoporttal: milyen kérdései vannak a fiataloknak. De tőlük már a válaszokat is kértem.
Mielőtt belevágnánk, az áttekinthetőség jegyében előbb nézzük, milyen szempontok szerint vetettem össze az interjúkat:
- Hogyan próbálnak kapcsolódni a fiatalokhoz?
- Milyen válaszokat kínálnak a kérdéseikre?
- Milyen szerepe van az egyháznak a lelki egészségük támogatásában?
Hogyan próbálnak kapcsolódni a fiatalokhoz?
Az alapfelvetésünk az volt, hogy a fiataloknak kérdéseik vannak, amelyekre válaszokat keresnek, és kíváncsiak voltunk, mit tud mondani erre az egyház. Mezei Ödön baptista lelkipásztor szerint azonban már az is egy előrelépés ebben a kapcsolatban, ha egyáltalán vannak a fiataloknak kérdéseik.
A közösségük hétköznapjainak az a megélése, hogy a fiatalok nem fogalmaznak meg kérdéseket, javarészt csak sodródnak, kész válaszokat keresnek, ami szerinte ijesztő. Ha érdekli őket valami, az általában énközpontú kérdés.
„Az én álmaim, az én jövőm, az én jelenem, az én kedvtelésem, az én érdeklődési köröm, és minden körülöttem forog. És ezt szerintem megfigyelhetjük az antiszociális médiában is, csak az érdekel, azt nézem meg, amiben én vagyok ott, engem érdekel, majd görgetek tovább. Nincs szocializáció ebben a szociálisnak hívott médiában, csak az énről szól, aggasztó, hogy nem kérdés a közös ügy” – mondta Mezei.
Szerinte elsősorban ezen kell változtatni. Nem szeretné, hogy egy olyan generáció nőjön ki a közösségükből, amely kritika nélkül fogadja be a tanításokat és a hagyományokat, csak „görgetik” maguk előtt. Úgy hiszi, kell provokálni belőlük az érdeklődést, a szószéki nyelvezetet elhagyva, olyan témákkal, amelyek érintik, érdeklik őket, amelyek a hétköznapjaik részei: az iskola, továbbtanulás, családi problémák.
Ugyanakkor Mezei szerint az egyháznak vagánynak is kell lennie, hogy a fiatalok felvállalják, hogy a közösség tagjai.
A vagányság maga Jézus Krisztus, aki formabontó tudott lenni, túllépni a formákon, és új tartalommal töltötte meg őket. A beszélgetéssel, társasozással, kirándulással, jó programokkal tűzdelt ifialkalmak pedig mind a „szent vagányságot” építik, „ami a fiataloknak fontos, mert így vállalják, és így otthon érzik magukat benne, így esetleg hívnak mást is, más is megtalálja aztán azt a tartalmat, ami messze több, mint a forma.”
A Mezei által szószéki nyelvezetnek nevezett szóhasználat hátrahagyását egyébként mindegyik lelkipásztor megemlítette; egyetértés volt abban, hogy a fiatalok nyelvén kell szólni az őket érdeklő témákban – és nemcsak a lelkészek szerint: a fókuszcsoport válaszainak elemzéséből is ezt az igényt olvashatjuk ki.
Törjön az a plafon!
Géczi Levente evangélikus lelkész szerint nem is elég csak az ő nyelvükön, az ő témáikkal foglalkozni. Át kell törni az „üvegplafont” – ahogy ő mondta –, jelen kell lenni a fiatalok világában: a TikTokon, Instagramon, meg kell próbálni beletanulni ebbe a környezetbe is.
Az evangélikus és katolikus lelkipásztor is megemlítette a fiatal lelkipásztorok vagy fiatal ifjúsági csoportvezetők fontosságát; szerintük hozzájuk sokkal könnyebben tudnak kapcsolódni, és hamarabb is fordulnak a fiatalok.
– Erre jól rátapintottak, a fókuszcsoportos beszélgetések során többen is megemlítették, hogy jó az, ha fiatal a lelkipásztor, mivel könnyebben rezonál a problémáikkal.
És ha már sikerült elcsípni a figyelmüket, Ferkő Andor és Tamás Barna szerint is meg kell teremteni azt a környezetet, ahová szívesen járnak a fiatalok, ahol biztonságban érzik magukat. Ehhez az kell, hogy érezzék, hogy ott várnak, számítanak rájuk, hogy elmondhatják, mit gondolnak, nem nevetik ki őket, felvállalhatják önmagukat.
„Tanártól hallottam vissza, hogy volt diák, aki azt mondta, a legszebb dolog a hetében az ifi, ahol bármiről beszélhetnek, és felvállalhatják magukat, és nem röhögik ki őket, nem viszik ki a beszélgetést” – mondta Ferkő.
Mezei szerint kell hagyni az ilyen alkalmakon teret a társas kapcsolódásra, beszélgetésre, minőségi idő eltöltésére – mindezekkel egyébként nemcsak a lelkipásztorok, a fiatalok is egyetértenek.
A fókuszcsoportos beszélgetések eredménye bizonyos részeiben egyezik a papok által leírt közösségképével, miszerint: a fiatalok színes, nyitott közösségekben tudnak megnyílni, ahol minden véleményt meghallgatnak, és ahol a beszélgetések építőek, adott esetben mélyek lehetnek – többet nyújtanak egy átlagos társas együttlétnél. Fontos számukra, hogy a közösség értékrendje közös legyen, a csoport biztonságos legyen, tiszteletben tartsák a személyes határokat, és a tagok stabilak, megbízhatóak legyenek.
A jó pap holtig hiteles?
A közösségen túl fontos természetesen a lelkész hozzáállása is. „Három másodperc alatt lecsekkolnak, hogy te most őszinte vagy-e. Alapérték az őszinteség, a bizalom, a nyitottság, és ez megvan ezekben a közösségekben. Ha nem lenne, akkor nem működnének” – vélekedett a református lelkipásztor.
Szinte mindegyikük megemlíti a hitelességet, többen úgy látják, a fiatalok érzik, ha valaki nem őszintén áll eléjük. Ugyanakkor Mezei és Ferkő szerint meg kell mutatni nekik a pap mögött lévő embert, hogy ők is esendőek, nekik vannak nehézségeik, fájdalmaik, elakadásaik.
„Felszín mindenütt van, de egy hely, ahol a sebezhetőségemet felvállalhatom, ritka. Nagyon sokat sírtunk 14–17 évesekkel. Azt mondják, fogalmuk sincs a felnőtteknek, mi van az életükben, milyen nehézségeik vannak. És én partner vagyok ebben, és ez a legnagyobb ajándék, hogy ők beengednek ebbe a mélységbe, de ezt kell értékelni, becsülni és megélni velük” – magyarázta Ferkő.
– Olvastam egy felmérésben, hogy az átlagos beszélgetés egy családban hét perc, amiben benne van az is, hogy hová visszük a gyereket, hány kenyeret veszünk stb. Hét perc – az valami őrület! Én ebben látom a megoldást: a meghallgatásban. Abban, hogy ha ötévesen ő azt mondja, hogy fél a haláltól, akkor ne azt mondjam neki, hogy ez hülyeség, hanem vegyem komolyan, mert abban a korban a gyerek tényleg fél a haláltól. Akkor kezd el ő találkozni vele, érteni, ráfigyelni. Szánjunk időt arra, hogy az ő szintjén beszélgessünk vele erről – avatott be Újvárosi Katalin a titokba, ami szerinte út a fiatalokhoz.
Aki nem lép egyszerre
Abban a kérdésben nem teljesen volt egyetértés, hogy kinek kell ebben a kapcsolatban a másikhoz közelíteni. Újvárosi, Ferkő és Géczi szerint is meg kell mutatni, hogy van egy ilyen lehetőség, nyitva kell hagyni az ajtót, és kell hagyni, hogy maguktól odataláljanak a fiatalok – „nem kell mindent készen a kezükbe adni”.
A Tamással folytatott beszélgetésből pedig azt szűrtem le, hogy egészen fiatal kortól intenzíven jelen kell lenni az életükben, szokássá kell váljon, hogy templomba, egyházi közösségekbe járjanak. Mezei szerint fontos, hogy az egyház felnőtt rétege keresse a kapcsolatot, mert a fiatalok nem fogják, teljesen elzárkóznak a külvilágtól, magukra maradnak a kihívásaikkal, őket meg kell keresni, hívni kell.
Elmesélte, ha valahová meghívják istentiszteletet tartani, és épp a családja nem tart vele, fel szokta ajánlani a fiataloknak, hogy négyen vele mehetnek. Volt rá alkalom, hogy olyan intenzív lett a beszélgetés, hogy hazafelé megálltak, kiszálltak az autóból, és beszélgettek – „így építhető a bizalom részünkről” – magyarázta Mezei.
Abban egyetértés volt ugyanakkor, hogy nagyon sokat határoz ebben, és sok más kérdésben is az otthonról hozott minta, hogy mihez szoktak, mit láttak a szüleik által, valamint hogy a szülő partner-e abban, hogy a gyermeke egyházi közösségekbe járjon. A lelkészek szerint kell ez a támogatás is, a hiányában sokkal nehezebb dolguk van.
Újvárosi szerint már gyerekként érdemes elvinni a gyermeket templomba:
„Én vittem a lányomat, amikor kicsi volt. Mondta: te, anya, úgy unom. Mondtam, hogy nem baj, ezt is meg kell tanulni, hogy unatkozol. De gondolj arra, hogy kapsz egy órát ajándékba, amikor tudsz gondolkodni. Csendben. Mert nagyon ritka az életünkben az a pillanat, amikor úgy, mint egy templomban, igazán csendben tudunk lenni. Mert ilyen világot élünk: a zajok körülvesznek, és a léleknek csend kell, mert a csendben tud a Jóisten odahajolni” – mondta.
Hozzáfűzte: ha megmutatjuk ezt a részét is az életnek a fiataloknak, ők el fogják tudni dönteni, hogy van-e rá szükségük, vagy megjegyzik magukban, és lehet, hogy tíz–húsz év múlva térnek vissza, mert akkor lesz erre szükségük.
Milyen válaszokat kínálnak a fiatalok kérdéseire?
A fókuszcsoportos beszélgetések során több téma is felmerült a fiatalok részéről, ami őket érdekli, esetleg szoronganak miatta, problémaként élnek meg – ez részben szembemegy azzal, hogy a fiatalok csak sodródnak és nem kérdeznek, hiszen mély gondolatok, személyes és globális szintű témák is érdeklik őket.
A témák, amelyeket behoztak: az önazonosság, önismeret; megfelelési kényszer; az élet értelme (és a halál); jövőkép, jövőtervezés; pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság; párkapcsolatok; házasság; hit és spiritualitás (Istenhez való viszony); női jogok; abortusz, az LMBTQ+ közösséghez való viszony; a romákhoz való viszony.
Hogyan felelnek ezekre a különböző egyházak? Röviden: az Ige által – viszont ez egy elemzés, úgyhogy van hosszú magyarázat is, de tényleg mindegyikük beleszőtte a válaszába, hogy a Bibliában annyi örökérvényű tanítás le van írva, hogy még kétezer év távlatából is találni válaszokat benne minden helyzetre.
A fent említett témák mindegyikét mindegyik lelkipásztorral nem beszéltük át, így most az összehasonlíthatóság kedvéért a közös pontokat vesszük sorra.
Többükkel is beszélgettünk a megfelelési kényszerről, a jövőről és a bizonytalanságról, az élet értelméről, az abortuszról és az LMBTQ+ közösséghez való viszonyról. Többször felmerült a szexualitás, illetve olyan témákat is behoztak, amelyek nem jöttek fel a fókuszcsoportban, de ők is, illetve én is azt tapasztalom a környezetemben, hogy a fiatalságot nagyban érintő kérdések. Ilyen a fiatal lányok egészségügyi állapota – egyre gyakoribb a rendszertelen vagy kimaradó, esetleg nagyon fájdalmas menstruáció és a hozzá kötődő erős tünetek. A fiúknál pedig a megfelelési kényszerhez, illetve az önképhez kapcsolódóan a férfiszerepek és férfikép változása, keresése merült fel.
Nem kérdés, beszélni kell róla!
Abban megegyezés volt, hogy ezek mind olyan témák, amelyek nemcsak a fiatalokat, hanem a teljes közösséget érdeklik, érintik. Géczi Levente szerint „mindez a jézusi aranyszabály szerint kell, hogy működjön: úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket; olyat ne kövessünk el egy másik testvérünkkel, amit nem szeretnénk, hogy velünk elkövessenek. Ez az egészet meghatározza, akár a különböző kisebbségekről beszélünk, akár a fiatalok önazonosságának kereséséről, a családi kapcsolatokról, a pénzügyekről, a munkahelyről.”
Tamás Barna szerint mindenekelőtt a legfontosabb, hogy hol keresnek válaszokat: a tanáron, nevelőn, lelkipásztoron keresztül keresztényi tanítást kapnak, vagy a közösségi médiában és az interneten tájékozódnak, ahol nincs szűrő – erre egyébként az egyik fiatal is rámutatott a fókuszcsoportból, csak ő épp az ellenkezőjére: az egyház elvesztette a mindentudó és mindent befolyásoló szerepét, helyette közösségépítő és mentálhigiénés szerepet kellene már betöltenie – de erről majd később.
Megfelelési végletek
Vegyük előbb a megfelelési kényszert. A kérdésben Újvárosi és Ferkő fejtette ki a véleményét. Újvárosi azt tapasztalta a hozzá ifjúsági csoportokba járó fiatal lányokon, hogy a kamaszkor beköszöntével teljesen magukba zárkóznak, elrejtőznek a hajuk mögé, bő ruhák alá, nehezen és lassan nyílnak meg közösségekben. Ugyanakkor ugyancsak a lányoknál egy másik véglet figyelhető meg: akik minél többet meg akarnak mutatni magukból (haspólók, miniszoknyák), és már nagyon korán elvárás a szexuális kapcsolatok elkezdése és „gyűjtése”. Tehát egyik oldalon az önbizalomhiány, a másikon a túlkompenzálás jelenik meg.
„Volt egy ilyen tapasztalatom, amit szintén a lányomtól tudok, olyan 9–10.-es volt, éjszaka kettőkor utána mentem egy buliba, akkor kezdett komollyá válni neki az egyik sráccal a kapcsolat. Persze tartottam a szülői értekezletet a kocsiban hazafelé. Leállított, és azt mondta nekem, hogy figyelj, anya, ebben a buliban, ahol voltam, az egyik csaj éjjel 1 órakor kijött, és azt mondta, hogy nekem már megvolt 11. Ez a trend, úgyhogy nekem az, hogy van egy barátom, ez szerintem így rendjén van.
Én abban a percben elhallgattam, mert az, hogy egy este egy lánynak megvan 11 pasas, ez valami borzalom. Beszélünk-e erről, hogy mi a következménye annak – nemcsak testi szinten –, hogy 11 pasassal összefekszem egy éjszaka, hanem annak lelkileg milyen következményei vannak? Ha a szeretet így nyilvánul meg, hogy én akkor tudok szeretni, ha lefekszem valakivel? Másképp nem működik a szeretet, a szerelem? Ezekről beszélget-e valaki velük?” – tette fel a kérdést Újvárosi, hozzátéve, ez a fiúk esetében is pontosan ilyen nagy kérdés és probléma.
Ferkő a közösségi médiára és az önmegvalósítás világtrendjére vezette vissza a dolgot.
Rámutatott, hogy a közösségi médiában csak idealizált, kifényesített, nem a valóságot ábrázoló tartalmak jönnek szembe, mindenki boldog, és minden tökéletes. Közben pedig a világmárkák olyan szlogenekkel árulják a termékeiket, amelyek azt sugallják, hogy minden jár neked, bármire képes vagy, bármit elérhetsz.
– Hogy függ ez össze? A felhőkarcoló, mesterséges intelligencia, hogy az űrben járunk, tenger alatt építkezünk, és mégis beteg az ember? Hát mert mindenütt azt hallod, hogy neked jól kell lenni, ha nem vagy jól, akkor valami nincs jól. Ez tévedés. A Biblia szerint, ha nem vagy jól, az rendben van, szabad nem jól lenni. És ezt el kell mondani a fiataloknak, hogy igen, az élet igazságtalan. LG, Life’s Good – hazugság, egy baromság. Sky is the limit – hazugság, nem tudsz felrepülni. L’Oréal, mert neked kijár – a francokat jár neked ki! Nike, Just do it – a fenét! Ezt bevették, hogy mindent elérhetsz önmegvalósítva. Egy nagy baromság, és roppannak bele a fiataljaink. Roppan bele az élet ebbe a hazugságba. Life is not good! – jelentette ki Ferkő.
A már említett hiányzó férfiképet is ennél a témánál hozta be. Ajánlotta a Netflix Adolescence című sorozatát – akárcsak Géczi –, ami a kamaszok és a felnőttek valóságával párhuzamos világát mutatja be, ami akkor is hatással van a gyerekekre, ha azt hisszük, biztonságban vannak a szobájukban. A református lelkipásztor szerint itt elsősorban az apáknak, idősebb férfiaknak van nagy szerepe, hogy példát mutassanak, hogyan kell viszonyulni a nőkhöz, milyen értékrend szerint kell élni férfiként.
„A Biblia az egyedüli hely, ahol azt mondja, hogy legyetek férfiak – többször is. Soha nem mondja, hogy legyetek asszonyok, legyetek hölgyek, legyetek édesanyák – mivel a nő jobban érzi az ő identitását, nem kell tanulnia azt, ő hozza magával. A férfiaknál nincs ez. Most az a férfikép, hogy bal kézen hatvancentis óra, kigyúrt felsőtest, mint egy pitbull, de belül egy pisis gyerek van, aki így akar megfelelni a társadalomnak? A nők nem erre vágynak, hanem arra, hogy megfogd a kezét, rózsát vigyél neki, meglepd, és el tudjátok egymásnak mondani, hogy lyukas a zoknim, és apám alkoholista, és fogalmam sincs, mit kezdjek az életemmel, mert egy normális házasság nincs körülöttem. Tudjatok sírni és imádkozni, el tudjatok jönni közösségbe” – vázolta fel Ferkő.
Földöntúli értelem
Az élet értelme kedvelt témája a lelkipásztoroknak, mint kiderült, akárcsak az, hogy egy kicsit mind másként értelmezik. Géczi szerint a közösség hasznos és vidám tagjaként, a felebarátainkat tisztelve és szeretve kell eltölteni a nekünk jutó napokat. Mezei szerint egy keresztény ember ebben a kérdésben mindig oda kell visszalyukadjon, hogy Istenből ered minden és hozzá is tér vissza.
Ferkő azt mondja, a földi lét során mindannyian a mennyei dolgokat hajszoljuk és azoktól várjuk az örömöt. Azonban az öröm Istentől jön, és mennyei dolgokat nem fogunk találni a földön.
Tamás gondolatai is idecsengenek: a földön szolgálatra vagyunk elhívva, ez csak egy megálló, az igazi boldogságot majd csak a földön túl fogjuk elérni.
A holnap kérdései
A bizonytalan és változó jövő kapcsán Mezeinek volt egy jópofa gondolata, ami jól összefoglalja a lelkipásztorok véleményét: Isten nem ügyetlen, nem esünk ki a kezéből. Egyetértés volt abban, hogy a hit lehet a kapaszkodó, amikor elhatalmasodnak fölöttünk ezek a gondolatok, hinnünk kell abban, hogy van isteni gondviselés.
„Ha ez a nagy univerzum megteremtődött, létezik, akkor valahogy megvan mindenkinek a helye benne. Higgyük el, hogy van egy felsőbb erő, egy gondviselés, ami vigyáz ránk” – nyugtatott Géczi.
Tamás Barna szerint a jövőtől való félelem erős. A média azt harsogja, hogy nehéz helyzetben vagyunk, és attól rettegünk, mi lesz holnap. De valójában a mi generációnk sokkal jobb körülmények között élt, mint az őseink. „Mondjatok egy generációt, akinek több adatott, mint nekünk. A kényelemből, az élelemből, a feltételekből, a békéből, azt se tudjuk, mi a háború. Elveszítettük az immunitásunkat, mint egy szervezet, ami elfelejt védekezni. Ha most ránk törne egy háború, kivel mennél megvédeni a hazát? Ezekkel a blokkban felnőtt srácokkal?” – tette fel a kérdést. Úgy hiszi, mindannak ellenére, amit harsog a világ, biztonságban vagyunk, nem szabad elveszíteni a reményt. Állítja, Isten az életet pártolja, ugyanakkor nem kell a holnap terheit már ma a nyakunkba vennünk.
Kulcs: tanuljuk meg egymást szeretni
A fiatalok számára az LMBTQ+ kérdés és az abortusz az egyház kapcsán vetett fel összeegyeztethetetlen gondolatokat: Miért kivételek a felebaráti szeretet alól a melegek? Ha a megfogant magzat Isten gyermeke, én miért vagyok kevésbé az?
Az előbbi felvetésben több empátiával találkoztam, mint amire számítottam – azt azért ne felejtsük el, hogy székely népünk nem éppen a liberális eszméiről híres, már az is kiveri néha a biztosítékot, ha valaki az egyedüllétet vagy a gyermektelenséget választja, nemhogy egy azonos nemű párt. Tamás Barna nem tért ki erre, de az interjú elején elég érthetően álláspontot foglalt a nem mindegy, hogy ki a szűrő gondolattal.
A többiekre a nyitottság szó a legjellemzőbb – főleg egyéni szinten, azt azért megemlítették, hogy Romániában az azonos neműek házassága nem engedélyezett, és hogy azért a Biblia meghatározza a férfi- és női szerepeket.
Újvárosi szerint az unitárius egyházban alapvetően van egy nyitottság, szerinte az a kulcs, hogy megtanuljuk szeretni egymást. Egy történetet hozott példának, amikor egy testvéregyház-közösségüket látogatták meg Amerikában, és azzal szembesültek, hogy a lelkésznek azonos nemű párja van. Az ott töltött idő megváltoztatta az ő és a férje gondolkodását is – vallotta Újvárosi. „Az a két ember olyan szinten szerette egymást, hogy nagyon sok erdélyi, székelyföldi házasságban én ezt nem látom. És valahol itt a kulcs, hogy tanuljuk meg szeretni egymást, nem orrba-mászóan, de ha becsukjuk az ajtót, akkor ott mindenki végezze azt, amit ő szeretne, de ez a társadalomra ne legyen hatással.”
Géczi kihangsúlyozta, hogy ő személyesen elfogadó, „mindenkinek meg kell élni, amit érez”, szerinte majd a gondviselés alakítani fogja ezt a kérdést.
Ferkő kijelentette, nem eszközük a gyűlölet és vádlás, azonban nála a határ a házasságnál húzódik, nem adna soha össze azonos nemű párokat.
Mezei szerint nem elítélően, szeretettel kell fordulni ezekhez az emberekhez, elmondani nekik, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagy, de ugyanakkor azt is elmondta, nagyon tiszteli egy barátját, aki az irányultsága ellenére egyedül, de boldogan él Istennek tetsző életet.
– Vannak fiatalok, akik ezzel kapcsolatban küzdelmeket élnek meg – akár megfelelési vágyból, akár belső bizonytalanság miatt. De őket is ugyanúgy szereti Isten: értük is mozdult meg a világmindenség, értük is adta az egyszülött Fiát – nekünk az ő küzdelmükben is van mondanivalónk, hogy szeret az Isten úgy, ahogy vagy, és tud segíteni, és nem akar mindent úgy hagyni az életedben, ahogy van – mondta a baptista lelkipásztor.
Mi legyen az ajándékkal?
Az abortusz kérdésében abban volt egyetértés, hogy az élet a fogantatás pillanatától élet és ajándék, azonban az unitárius egyház megengedőbb a terhesség-megszakítással kapcsolatban. Géczi Leventéből előjött a másik hivatása, a jogász: az abortusz Romániában legális, és amennyiben erőszak történt, ott meg kell tenni a megfelelő jogi lépéseket.
Ferkő szerint Isten nem kér emberi áldozatot, de az élet akkor is a fogantatás pillanatától számít. Ő egy példával élt: míg sokan sikertelenül próbálkoznak a gyermekvállalással, mások szinte hétköznapi, kipipálandó feladatnak tekintik a terhesség megszakítását.
Hát akkor beszéljetek róla!
A szexualitásról is sok minden kiderült. Először is, hogy többet kellene róla beszélni Ferkő és Géczi szerint, akárcsak a pénzről. Tamással együtt mindhárman arról beszéltek, hogy a szexualitás is ajándék. Ferkő ezt még megtoldotta annyival, hogy ajándék és nem eszköz, Tamás pedig: épphogy eszköz és nem cél, élet fakad belőle, nem szabad pocsékolni, áldott dolog.
„A szexualitásunk ajándék, nagy kincs. Mit érez minden fiatal, aki több emberrel is kipróbálta? Hogy valami olyat kezdett el pazarolni, ami nem erre adatott, vagy a pornográfia, az önkielégítés. Ezekről a kérdésekről mind-mind a fiataloknak beszélünk világosan, hogy eszköz, és nem lehet cél a szexualitás” – jelentette ki, hozzátéve, ha cél lett, élvezet lett, az lelki sebeket, fájdalmat okozhat, amit a pszichiáter sem tud meggyógyítani.
Milyen szerepe van az egyháznak a fiatalok lelki egészségének támogatásában?
A harmadik kérdés talán az egyik legfontosabb, főleg annak a gondolatnak a mentén, amit már korábban is felidéztünk az egyik fókuszcsoport-interjúból: az egyháznak megváltozott a társadalomban betöltött szerepe, ma már sokkal inkább mentálhigiénés és közösségteremtő szerepe kellene előtérbe kerüljön. Azonban vannak határai annak, ameddig egy lelkipásztor és egy egyházi közösség elegendő, és amikor már szakember segítsége kell – legalábbis én úgy gondolom, kellene, hogy legyen.
Alapvetően mindegyik lelkipásztor egyetértett abban, hogy az egyháznak nagy szerepe van a fiatalok lelki egészségének támogatásában. Az Ige által utat, támaszt, fogódzót tudnak adni, mutatni. Mezei egyszer azt hallotta, hogy az „éneklés az a sírásból alakult ki az embernél. És főleg mi, székely férfiak nem sírunk, de amikor énekben meg tudjuk fogalmazni a félelmeinket, a fájdalmunkat, az örömünket, akkor az egy szelep, ami kieresztett. Az éneklésnek nagyon nagy szerepe van az egyház életében lelki egészség szempontjából is.”
Ugyancsak a baptista lelkész szerint ők törekednek arra, hogy őszinteséget képviseljenek, és felvállalják közösségeikben és Isten előtt is, ha küzdelmeik, nehézségeik, problémáik vannak. Elmondta, imába lehet foglalni a dühünket, haragunkat és hitetlenségünket is.
Ugyanakkor, ahogy Ferkő mondta: „Bölcsesség élni az Isten adta tudománnyal, segítséggel, eszközökkel” – és nagyjából egy álláspontra jutottak: amikor egy fiatal kirívó magatartást tanúsít, esetleg depresszióra utaló jeleket vagy öngyilkosságra való hajlamot mutat, szakember segítségét kell kérni.
Tamás tágította ki egy kicsit jobban ezt a határt, szerinte a gyónásnak, a bűnbánatnak, a lelki vezeklésnek évszázadok óta fontos szerepe van a hívek mentális egészségének támogatásában. „Nagyra értékelem a pszichológusok és a pszichiáterek munkáját, de a bűnt nem tudják megbocsátani. Tudnak veled beszélni a problémádról, tudnak megoldásokat ajánlani, de azt nem tudják mondani neked, hogy én megbocsátottam a bűnödet, járj békében. Ezt a hatalmat Jézus adta az apostoloknak” – mondta.
Háttérország a bizonytalan hétköznapokban
A beszélgetésekből nem egy kész, lezárt válasz rajzolódott ki, sokkal inkább egy folyamat. A lelkipásztorok különböző háttérrel, hangsúlyokkal és hagyománnyal érkeznek, mégis vannak közös pontok: beszélni akarják a fiatalok nyelvét, jelen akarnak lenni az életükben, és igyekeznek biztonságos közeget teremteni számukra. A hitelesség, az emberi közelség és a meghallgatás képessége mindannyiuknál kulcs.
A fiatalok sem könnyítik meg a dolgukat – amikor kérdeznek, akkor sem egyszerű kérdéseket tesznek fel. És nem biztos, hogy az egyházak válaszai azok, amelyeket hallani szeretnénk. De az már előrelépés, hogy egyre inkább szándék van a párbeszédre.
Talán itt van a lényeg: nem kell kész és végleges válaszokat kapnunk. Helyette az egyház lehet egyfajta háttér, egy olyan hely, ahová vissza lehet térni, amikor elakadunk; ahol teret adnak a kérdéseinknek, kapcsolódhatunk és támaszt kaphatunk.
Ebben a folyamatban azt tanultam meg, hogy az egyház nem csak intézmény, és nem is csak tanítás – hanem emberek. Sokféle ember sokféle úton, akik ugyanabba az irányba keresnek valamit. Valamit, ami túlmutat rajtunk.
Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.
A sorozat korábbi részei:
Máté Emőke
Máté Emőke
Máté Emőke
Máté Emőke
Máté Emőke
Máté Emőke
