A sereghajtót sem tudta megverni az SzFC

Semmi nem jött össze az első húsz perc után a hazaiaknak, mindhárom pontot elvitték a vendégek.

szfcavantul2

Semmi nem jött össze az első húsz perc után a hazaiaknak, mindhárom pontot elvitték a vendégek.

Pedig milyen jól indult minden! Helyzet helyzetet követett, s a 11. percben góllá is érett a nyomás: Demény centerezése után lepattant a labda, kavarodás volt a kapu előtt, de a szemfüles Sambu-Niaty a jobb alsóba helyezett. Jól járatta a labdát az SzFC, több jó lehetősége is volt, például akkor, amikor Sambake fejesét Comănescu kitenyerelte a léc alól. Nem tűnt erős ellenfélnek az Avântul Valea Mărului, a mintegy nyolcvan nézőből hetven ezek után valószínüleg azt mondta, hogy megnyerjük a meccset.

szfcavantul1

Nem így lett. Meleg helyzet nem volt az SzFC kapuja előtt, de a hidegzuhany hamar jött: Bálint Róbert szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest pedig az ellenfél csapatkapitánya, Cristian Ionut belőtte Tamásnak, aki hozzáért a labdához. Felocsúdott az udvarhelyi gárda, de gólt nem tudott lőni, Sambake ismét helyzetbe került, de gól ismét a túloldalon esett – egy indítás után Gîrleanu csapta be a védőket és Tamást is, átvette a vezetést a sereghajtó.

szfcavantul4

Az első félidőben nem jegyezhettünk fel újabb helyzetet és sajnos a másodikban is csak kettőt: Nagy Norbert lövését védte a moldvaiak kapusa, illetve Demény is próbálkozott, de lövése fölészállt. Amúgy végig a hazaiak uralták, a sáros, mély talajú pályán a játék is jól ment, de helyzetig nagyon kevésszer sikerült eljutni.

Az ellenfél iszonyatos védőmunkát végzett, támadói néha megléptek egy-egy ellentámadással, de befejezésben ők sem jeleskedtek. Maradt egy idegesítő 1-2 egy verhető csapat ellen és a keserű szájíz a mintegy nyolcvan nézőnek, aki szombaton délután kiment a stadionba.

szfcavantul3

Az FK Csíkszereda megnyerte az újabb hazai mérkőzését 1-0-ra a Galaci Metalosport ellen, így tartja az első helyét a csoportban. Az SzFC következő meccse jövő szombaton, október 29-én 15 órakor az Olimpia Râmnicu Sărat ellen lesz, szintén hazai pályán.

Labdarúgó 3. Liga, 9. forduló
Székelyudvarhelyi FC – Avântul Valea Mărului 1–2 (1–2)
Sétatéri stadion, 80 néző.
Gólszerzők: Sambu-Niaty (11.), illetve Cristian Ionut (17. – 11-esből), Gîrleanu (26.)
SzFC: Tamás – Pál Örs, Demény, Sambu-Niaty, Kicsi (Kis Zsolt, 67.) – Péter Mózes, Diaby (Szőllősi, a szünetben), Dán, Bálint Róbert (Bálint Rajmond, 77.) – Nagy, Sambake. Edző-játékos: Demény Norbert.
Avântul: Comănescu – Dragoș Voicu, Căldăraru (Ciochină, 82.), Buzatu, Frunză – Daniel Voicu, Sava, Marin, Antofe – Cristian Ionuț (Roșu 90.), Gîrleanu. Edző: Cramer Valentin.
Sárga lap: Sambu-Niaty, Pál Örs, illetve Sava, Voicu Daniel, Ciochină, Frunză.