A savanyú szájíz és az akaratlan politikai fürdő
Egyre bizonytalanabb FIDESZ szavazók, repoharat lopkodó biztonsági őrök és teltházas utolsó nap. Ilyen volt az idei Tusványos.
Tusványos örök, tartja a mondás. Nos, az idei kiadás fényében talán itt az ideje felülvizsgálni ezt a tételt.
Ha van valami, ami az elmúlt 7-8 évben állandó volt az életemben, az a tusnádfürdői „zarándoklat”. A hét, amikor a világ összes gondját hátrahagyva, egyedül is elindulhatsz, és estére már egy kósza baráti társasággal találod magad a Csűrben vagy a MIT sátorban. Ismerős arcok, rég nem látott barátok, és persze új találkozások – Tusványos nekem mindig erről szólt.
Idén azonban kicsit másként indultam útnak: milyen jó lenne az Electric Castle után Tusványosról is hozni egy anyagot – gondoltam, bár igazából cseppet sem voltam biztos benne, hogy akarok-e írni róla. Talán jobb lenne megőrizni magamnak, és egyszerűen csak fesztiválozó lenni, mint bárki más. Aztán amikor csütörtökön megérkeztünk Emőkével és Timivel, máris megtaláltak a „jött az uh kötekedni?” megszólalások. Ekkor elhatároztam: ha törik, ha szakad, írni fogok. De nem arról, amire mindenki számít.
Azt az oldalt akartam megmutatni, amiért az emberek a propaganda előadások és a politikai agymosás ellenére is eljönnek ide: a találkozási pontot, az alacsony árakat, a közösségi élményt. Azt, amiért egy egészen nagy tömeg, legalább is a fiatalok nagy része jár Tusványosra.
A savanyú szájíz és az akaratlan politikai fürdő
És most tessék, itt vagyok, csalódottan. Politizálni nem szeretnék sokat, hiszen mindenki látta, hallotta, olvasta, ki mit mondott, kiről. Viszont van valami, ami az évek múlásával egyre érezhetőbb: az ember változik. Így vagyok ezzel én is, és talán idén volt az első olyan Tusványosom, ahol hiába akartam elfordulni a politikától, valahogy akkor is letuszkolták a torkomon.
Aki járt már Tusványoson, pontosan tudja, milyen szaga van. Por és izzadtság, cigifüst és kolbász, pálinka és parfüm, bázisdemokrácia és patrióta parancsuralom különös elegye. Idén is ott volt minden, ami a rendszer része. A közszolgálati média, a NER-es influenszerek, sajtósok, az európai magyar kisebbségi küzdelem örök szereplői, az RMDSZ-esek, és persze ott voltak a nagy megszólalók is, élükön a miniszterelnökkel.
Orbán Viktor idén is megtartotta tusványosi beszédét – csak az nem szólt már senkinek, aki ne hallotta volna ezerszer. A háborús retorika, az elmélyített migránsparanoia, a genderideológia démonizálása, a szuverenitás fetisizálása – ezek nem újdonságok. A szöveg formailag rendben volt. A tartalom ismerős. De a hangsúly más lett.
