A romló város: a terelőút ócska vidéke

Vannak vidékek, amelyek nem szépek. Vannak vidékek, amelyek ócskák. Például az úgynevezett terelőút és környéke, az „ipari övezet."

„Istenem, istenem, / micsoda vidék, / micsoda egy ócska vidék..." – énekli Cseh Tamás Az ócska cipő című dalában. Szerintünk van néhány ilyen hely a városban. Városon kívül is, de azon belül is. Ócska, a szó szoros értelmében.

Ha a Bethlenfalvi útról bekanyarodunk a Fások utcájába, rögtön utána jobbkéz felől jön az ócskavastelep – ez megadja a hangulatát az útnak. Persze egy ócskavasteleptől az ember nem várhatja el, hogy szép legyen, de hogy nem egy szívderítő látvány, az is bizonyos.

Kóbor kutya vakarózik a vízkiemelő állomás előtt, oda is jön, lentebb a virágárusoknál egy másik kutya ugat öblösen. Valahol megvan a magyarázat is erre: az ócskavastelepet olyanok látogatják a legsűrűbben, akik ellen az itteni cégek bizonyos óvitézkedéseket foganatosítottak. Ugat a kutya, nagy a feszültség a magasfeszültség alatt.

Biciklivel szigorúan az útpadkán ajánlatos menni ezen a vidéken, olyan sebességgel jönnek mögötted a kamionok, illetve a személygépkocsik is „nyomják a szemit". Balra, a Nagy-Küküllő túlsó partján látszanak a szennyvízbefolyók, a jobb parton eladó faház hirdeti magát.

Ha a több évtizedes tervekből nem is lett semmi, az ide elképzelt ipari park helyén létesült néhány dolog. Mint tudjuk, itt laktak a vizigótok a kora középkorban, területükre néhány cég jónak látta épületet felhúzni, van töltőállomás is, mellette pedig a „város" látta jónak utat létrehozni.

Lassan beérünk az egykor ipari övezetnek nevezett részbe, erre utal az egykori „házgyár" maradékának látványa. A baloldali bozótban felfedezünk egy alternatív szemétlerakó helyet, van itt minden, ami belefér ebbe a „műfajba".

A háttérben a matricagyár, szemben a szégyenhíd és társa, a vasúti, amit jobb híján ma a gyalogosok használnak. Utolsó székelyudvarhelyi látogatásán, 1988 tavaszán Ceaușescu is ezt a betonutat használta, amikor meglátogatta az ipari övezetet és nem mellékesen és minden bizonnyal értékes útmutatásokat tett a sokoldalú szocializmus fejlesztésére. Az utcát egyébként szintén egy olyan személyről nevezték el, akinek –escuban végződik a neve.

A matricagyár bejáratát elhagyva újabb telephelyek tűnnek fel. Ha itt felírják a nevedet, akkor nagy baj van – jut eszembe a vasárnapi körzeti focimeccs egyik beszólása, mikor megpillantok egy sírkőfaragót az út mellett, s ez már a „cérnagyárinapközi" közvetlen szomszédságában van.

Az egykori cérnagyár épületeiben már rég más cégek vannak, az elmúlt húsz-huszonkét év kicserélte itt is a gazadasági szereplőket. Ezzel nem is lenne baj, de azzal már igen, hogy az egykori "Teknó-garzonok" előtt térdig ér az épülettörmelék. Itt tűnik fel Pillangó, a város ismert hajléktalanja, leszegett fejjel bandukol a járdán – ő is az utóbbi negyedszázad hozadéka. De ő legalább nem közlekedik gyorsan, mint az arra járó kamionok.

Az egykori Tehnoutilaj (Gábor Áron Szövetkezet) szintén átalakítva, előtte nagy betonjárda, itt már a kilencvenes évek hangulata vegyül napjainkéval. Odébb autószalon, előtte pedig egy elhíresült útkereszteződés – iszonyatos mennyiségű koccanás és kerítésszaggatás kellett ahhoz, hogy néhány éve megérjen az idő egy jelzőlámparendszerre. S ezzel visszakanyarodtunk a „civilizációba".

Nem egy barátságos vidék – vegyül a múlt emléke a jelennel, ahol meglegyint az elmúlás kamionok által generált szele is, de itt van még Ceaușescu szelleme is. Pillangó belematat egy szemeteskukába az egykori Teknó tövében, száraz falevelet hord a szél.

„Jól van - gondolta Desiré - továbbmegyek."