A nap hétfőn is felkel majd a Hargita fölött – kár, hogy az RMDSZ ezt elhallgatja

A legfrissebb független felmérések szerint kormányváltó hangulat van Magyarországon, elemzők úgy látják, hogy már csak a Tisza győzelmének mértéke a kérdéses a vasárnapi választásokon. 

Orbán Viktor várható bukása ellenére az RMDSZ teljes gőzzel a Fidesz mellett kampányol, miközben semmit sem tesz azért, hogy felkészítse saját táborát egy esetleges budapesti hatalomváltás következményeire. 

Erről nemrég megjelent írásában Péter László szociológus is részletesen értekezett. A BBTE csíkszeredai származású, Kolozsváron élő oktatójának egyik fő állítása, hogy a most mindent egy lapra tevő RMDSZ hosszabb távon éppen a saját mozgásterét szűkítheti be. Rövid távon a biztosnak hitt budapesti kapcsolatra épített, de közben nem készült fel arra, hogy a magyarországi politikai helyzet megváltozhat. A párt „mindent vagy semmit” logikája hozzá fog járulni ahhoz, hogy hidegzuhanyként érje az erdélyi Fidesz-híveket a Tisza esetleges győzelme. 

A szociológus szerint ez azért kockázatos, mert ha a Fidesz meggyengül vagy vereséget szenved, az RMDSZ-nek gyorsan új kapcsolatokat kellene építenie, miközben a Tiszával jelenleg nincs meg a bizalom és az együttműködés alapja. 

A Fidesz iránti totális elkötelezettségével az RMDSZ önmagát is csapdahelyzetbe manőverezte. Ennek pedig nem csak a magyarországi kapcsolatokra lesz hatása, a büntetőpontok az erdélyi és romániai politikai porondról is megérkezhetnek. 

Péter Lászlót többek között arról kérdeztük, hogy szerinte miként hat majd egy esetleges budapesti kormányváltás az erdélyi magyarok – elsősorban a székelyföldiek – Magyarországhoz fűződő érzelmi és mentális kötődésére, olyan körülmények között, hogy a közösség kollektív tudatában az anyaország gyakorlatilag egyet jelent Orbán Viktorral.

Miért ilyen erős a Fidesz Erdélyben?

A szociológus elöljáróban elmondta, hogy a Fidesz erdélyi támogatottságát több tényező magyarázza egyszerre. 

Az egyik legfontosabb a magyar állampolgárság kiterjesztése a határon túli közösségekre, amelyet sokan nem egyszerű adminisztratív aktusként, hanem szimbolikus elégtételként, jóvátételként élnek meg. Ez az élmény szerinte nemcsak a 2004. december 5-i népszavazás felől értelmezhető, hanem tágabb történelmi összefüggésben is, Trianon részleges szimbolikus korrekciójaként. „Vagyis a kettős állampolgárság nem pusztán jogi státus, hanem erős érzelmi jelentéssel bíró közösségi tapasztalat” – magyarázta.

A másik fontos tényezőnek az egyetemi oktató a Székelyföldön is látványosan megjelenő magyarországi beruházásokat és támogatásokat nevezte. 

A Fidesz ezeket saját politikai teljesítményeként mutatja fel, és ebből a szempontból ezt meg is teheti, hiszen kormányon volt. Ugyanakkor – tette hozzá – ehhez olyan strukturális feltételek is kellettek, amelyek korábban nem álltak fenn: a jogi környezet változása, a román állam és a román politikai elit bizonyos fokú receptivitása, valamint egy tágabb regionális kontextus. Vagyis nemcsak politikai akarat, hanem kedvező történeti helyzet is kellett ahhoz, hogy ez a rendszer kiépüljön.

A szociológus hangsúlyozta, hogy

ezek a támogatások soha nem pusztán pénzmozgások voltak. 

Mindvégig erős kommunikációs kíséret kapcsolódott hozzájuk, amely az utóbbi időszakban gyakran propaganda formát öltött. Sok erdélyi magyar ezért hajlamos arra, hogy a helyi társadalmi változások etnikai és szimbolikus vetületeit közvetlenül a Fideszhez kösse.

A kötődés megszilárdulásában pedig nemcsak az anyagi támogatásoknak, hanem az oktatásnak, a sportnak, a magas kultúrának és a populáris kultúrának is szerepe volt. Vagyis itt nem pusztán pártpreferenciáról, hanem hosszú ideje épített érzelmi és szimbolikus viszonyrendszerről van szó – részletezte.

Péter László arra is figyelmeztetett, hogy ez a lojalitás egy erősen monopolizált politikai térben alakult ki: a választók lényegében egyetlen domináns szereplőtől kapták a politikai ajánlatot. Szerinte hosszabb távon nem az volna kívánatos, hogy a határon túli magyar közösségek támogatása egyetlen párthoz kötődjön, hanem az, hogy ezt a feladatot a mindenkori magyar állam intézményes kötelességként vállalja.

A probléma tehát szerinte nem maga a támogatás, hanem az, hogy az sokszor egyetlen politikai erő érdemeként jelenik meg, és ettől a lojalitás is személyhez vagy párthoz kötődik.

A média szerepét 

firtató kérdésünkre a szakember elmondta, hogy a magyar kormány által ellenőrzött sajtónak fontos szerepe van abban, miként alakul az erdélyi magyarok képe a magyar közéletről. „Nem ez az egyetlen véleményforrás, de kétségtelenül erős és sok esetben meghatározó véleményáramlatot közvetít” – jegyezte meg. 

Ennek szerinte történeti előzményei vannak: a Duna Televízió indulása annak idején erős érzelmi élményt jelentett Erdélyben, és az erdélyi magyarok médiaszocializációja részben már ekkor ebbe az irányba indult el. 

Közben azonban Magyarországon a közszolgálati logikát fokozatosan egyoldalú, majd propagandisztikus működés váltotta fel. Erre épült rá az internetes és közösségi médiatér, amelyben a dezinformáció, az összeesküvés-elméletek és a posztigazság világa ugyanúgy jelen van Erdélyben is.

Péter László szerint ezért a Fidesz iránti elköteleződést nem lehet pusztán aktuálpolitikai szinten magyarázni: annak történeti, kulturális és médiabeli beágyazottsága is van.

Budapest nem egyenlő Orbán Viktorral

A szociológus úgy látja, hogy a Tisza viszonylag keveset beszélt ugyan a kampányban a határon túli magyarokról, az esetleges győzelme után sem várható radikális irányváltás a nemzetpolitikában. Ennek alátámasztására felidézett egy videórészletet, amelyben Magyar Pétert Antall József ismert mondásáról – „Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni” – kérdezték.

Válaszában a pártelnök lényegében hasonló gondolatokat fogalmazott meg, és korábban is hivatkozott már az antalli politikai örökségre. A szociológus szerint ez annak a jele, hogy a Tisza sem akarja elengedni a határon túli magyarok ügyét, vagyis éles váltás ezen a téren nem valószínű.

Arra is emlékeztetett, hogy a magyar állam és a mindenkori magyar kormány nem ugyanaz. „Az erdélyi magyar közösség és Budapest viszonyának formálisnak, intézményesnek és kiszámíthatónak kell lennie. A támogatásokat nem Orbán Viktor adta a sajátjából, még ha az elmúlt másfél évtized kampánylogikája ezt a benyomást is erősítette” – jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy határon túliakat az a magyar állam segítette, amelyet történetesen Orbán Viktor vezetett. Éppen ezért félrevezető szerinte az „adás” kifejezés is, mert azt sugallja, mintha ez kegy volna, amelyet egyetlen politikai szereplő szeszélye szerint oszt vagy von meg.

Péter László szerint a magyar államnak kötelessége támogatni a határon túli magyar közösségeket, függetlenül attól, ki van kormányon. Emlékeztetett, hogy 2010 előtt a támogatási rendszer másként működött, kevésbé függött személyektől, és más geopolitikai környezetben létezett. 

Ráadásul a támogatást nem szabad kizárólag pénzügyi értelemben felfogni. Az anyagi segítség mellett fontos a diplomáciai és a szimbolikus támogatás, a lobbitevékenység, valamint az a tudat, hogy a határon túli magyarok mögött létezik egy hátország. Ebben az értelemben – fogalmazott – április 13-a után is ugyanúgy felkel a nap a Hargita fölött. A lényeg szerinte az, hogy különbséget kell tenni a mindenkori miniszterelnök és a magyar állam tartós felelőssége között.

Sokk lehet, világvége nem

Péter László szerint fontos volna elkerülni, hogy egy esetleges Tisza-győzelem afféle „2004 2.0”-ként jelenjen meg az erdélyi magyar közösségben. Úgy vélte, egy ilyen fordulat inkább sokkhatást, kezdeti megrendülést válthat ki bizonyos körökben, nem feltétlenül tartós traumát. 

Az élet ugyanis ettől még megy tovább: folyik az Olt, a Küküllők, a Maros, jön a víz a csapból, és nem omlanak össze a mindennapi élet keretei attól, hogy Magyarországon kormányváltás történik. „A problémát nem maga a politikai fordulat jelenti, hanem az, ha azt a közösség egy része világvégéként vagy katasztrófaként értelmezi” – vélekedett.

Márpedig a magyarországi kormánymédia rendszeresen démonizálja a politikai ellenfeleket, és sok erdélyi magyar választónak közben nincs valódi, árnyalt képe a Tiszáról vagy Magyar Péterről. 

Így nemcsak az a gond, hogy negatív üzeneteket hallanak, hanem az is, hogy nincsenek olyan fogódzóik, amelyek tompíthatnák egy kedvezőtlen választási eredmény sokkszerű hatását. Péter László szerint ebben részben a helyi média és a közéleti szereplők is felelősek, mert nem jutnak el valamennyi társadalmi réteghez azok az értelmezési keretek, amelyek a magyarországi választásokat normális demokratikus versenyként tudnák láttatni.

A szociológus szerint már jó ideje világossá kellett volna tenni, hogy a világ nem áll meg attól, ha Orbán Viktor elveszíti a választást. „A politika versenyhelyzet, amelyben előbb-utóbb mindegyik tábor vereséget szenved” – fogalmazott.

Erdélyben azonban sokan már nem ebben a logikában gondolkodnak, részben azért, mert a Fideszhez fűződő kötődés a puszta pártpreferencián túl identitás- és létbiztonsági kérdéssé vált. Pedig a szakember szerint az erdélyi magyar közösség mozgástere nem kizárólag Budapesttől függ, hiszen ott van a bukaresti képviselet és az RMDSZ romániai kormányzati szerepe is. 

„Aki tehát egy budapesti kormányváltást a romániai magyar lét összeomlásaként fog fel, az eleve hibás értelmezési keretben gondolkodik” – állapította meg Péter László. Szerinte ez a hibás keret részben abból fakad, hogy az erdélyi magyar közösség egy részében az anyaország képe fokozatosan összemosódott a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor politikai figurájával. Innen nézve minden budapesti váltás nem egyszerűen kormányváltásnak, hanem identitásvesztésnek vagy háttérvesztésnek tűnhet. A szociológus éppen ezt tartja veszélyesnek: ha a politikai lojalitás ilyen mértékben összecsúszik a kollektív önképpel, akkor az esetleges választási vereség nem pusztán politikai eseményként, hanem lélektani megrendülésként jelenik meg.

Mit kellett volna tennie az RMDSZ-nek?

Az RMDSZ akkor járna el helyesen, ha egyrészt nem hivatalos csatornákon már most kommunikálna a Tiszával, másrészt visszafogná a nagyon erős, nyílt Fidesz-támogatást, válaszolta kérdésünkre. Szerinte ez a támogatás befelé amúgy sem jelenik meg ugyanazzal az intenzitással, mint a magyarországi kampányban, hiszen az RMDSZ Romániában kormányzati tényező, és nem is képviselheti ugyanazt a külpolitikai retorikát, mint a budapesti kormány. Vagyis lett volna, sőt még most is volna mozgástere egy árnyaltabb kommunikációra.

A szociológus szerint még most sem késő helyi szinten kimondani, hogy a magyar állammal van viszonyuk, nem egyetlen párttal. „Az nem stratégia, hogy majd utólag meglátják, mi történik.

Egy politikai szereplőnek előre kell mérnie a céljait, eszközeit és mozgásterét, és különböző forgatókönyvekre kell készülnie. Ennek része volna a saját szavazóbázis megnyugtatása is. Nem azért, mert tömeges kollektív reakcióktól kellene tartani, hanem azért, mert a felfokozott érzelmi klíma önmagában is kockázatos” – magyarázta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a düh, a frusztráció és a veszteségélmény mindig céltárgyat keres, és benne van a pakliban, hogy egy esetleges Fidesz-vereség után ez az RMDSZ helyi vezetőin csapódik le.

Éppen ezért már most azt kellene kommunikálni, hogy a szövetségnek vannak kapcsolatai, tapasztalata és európai beágyazottsága, vagyis nincs kiszolgáltatott helyzetben. 

Azt is érzékeltetni kellene szerinte, hogy a Tisza és az RMDSZ fölött egyaránt ott van egy tágabb európai politikai tér, amelynek normái, korlátai és intézményi logikája önmagában is fékezi a drasztikus töréseket. 

Vagyis nem egy légüres térben zajlana egy esetleges budapesti hatalomváltás, hanem olyan környezetben, ahol pártcsaládi, uniós és intézményi kényszerek is hatnak. Péter László szerint az RMDSZ ezt a nyelvet, ezt a biztonsági keretet is használhatná a saját táborának megnyugtatására, ehelyett azonban szinte kizárólag a Fidesz narratívájához igazodva beszél a magyarországi választásról.

Veszélybe kerülhetnek-e az RMDSZ szavazatai?

Péter László ugyanakkor nem gondolja, hogy egy budapesti kormányváltás automatikusan veszélybe sodorná az RMDSZ szavazótáborának megtartását.

Szerinte nyilván lesz egy bizonyos réteg, amely egy esetleges Tisza-győzelem után azt mondja majd, hogy soha többé nem szavaz a szövetségre, de ha nem lesz előrehozott választás, a következő romániai megméretés várhatóan csak 2028-ban lesz. Addigra az emberek jelentős része lehiggad, és sok mindent újraértékel.

Ezért rövid távú megrendülés ugyan elképzelhető, tartós politikai veszteség viszont korántsem biztos. Ebben az értelemben Péter László inkább optimista, de csak azzal a feltétellel, hogy az RMDSZ valóban felkészült a legrosszabb forgatókönyvre, és van kidolgozott stratégiája Orbán bukásának kezelésére. 

Kényszerpálya vagy önfelmentés?

Az RMDSZ vezető politikusai háttérbeszélgetéseken azt bizonygatják, hogy a szervezet 2010 óta kényszerpályán mozog, mert kénytelen a választóinak preferenciáihoz igazodni. Vagyis szerintük nem organikus közeledés történt a Fidesz felé, hanem alkalmazkodás a közösségi igényekhez. Péter László ezt tetszetős legitimációs formulának nevezte, ami szerinte több ponton is sántít. 

Egyrészt azért, mert nem a választók adják a pénzt és nem ők biztosítják azokat a strukturális előnyöket, amelyek egy kisebbségi politikai szervezet mozgásterét meghatározzák. 

Másrészt azért, mert a politikusnak szerinte nem az a dolga, hogy egyszerűen visszhangozza a választói reflexeket, hanem az, hogy irányt mutasson, megnevezze a valós problémákat, és adott esetben olyasmit is kimondjon, amit a tábor elsőre nem akar hallani.

A szociológus ezt a Colin Crouch által leírt posztdemokratikus logika tünetének tekinti: a politika kiürül, a valós társadalmi viták helyett elképzelt vagy felnagyított témák dominálnak, a politikusok pedig folyamatosan ahhoz a szegmenshez kalibrálják magukat, amelynek a támogatására szükségük van. 

Péter László szerint az RMDSZ is hosszú ideje hárítja a saját felelősségét, és miközben azt állítja, hogy csak a közösség akaratát követi, valójában bele is hergeli az embereket bizonyos félelmekbe. A közösséghez való igazodás így könnyen önfelmentéssé válik. 

A szociológus szerint a politikus felelőssége éppen ott kezdődne, ahol nem egyszerűen visszamondja, amit a saját tábora hallani akar, hanem megpróbálja a közösséget szembesíteni a valóság kényelmetlenebb részeivel is. „Ha pedig a politikus ezt nem teszi meg, akkor nem vezet, hanem sodródik, és közben még legitimálja is a saját sodródását azzal, hogy mindezt a választók akaratára hivatkozva teszi” – jelentette ki.

Szerinte az RMDSZ valóban kényszerpályán van, de nem azért, mert „ezt akarja János bácsi”, hanem azért, mert egyfelől egy posztdemokratikus rendszer logikájában működik, másfelől pedig azért, mert a Fidesz olyan mértékben függő helyzetbe hozta, hogy ezzel megölte a politikai innovációt. 

Dependenssé tette a szervezetet, s részben az erdélyi magyar társadalmat is. Péter László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a román politikai viszonyok között, kormányon és a helyi közigazgatásban jól teljesít, és éppen ez teszi az egész helyzetet különösen ellentmondásossá. 

Vagyis miközben a magyarországi viszonyban szerinte súlyos stratégiai hibákat követett el, a romániai politikai mezőnyben továbbra is profi, beágyazott és működőképes szereplő. Emiatt egyáltalán nem mindegy, hogy egy esetleges budapesti fordulat után milyen belső átrendeződés indul el a szövetségen belül.

Az egyetemi oktató éppen ezért tart attól, hogy egy Orbán-bukás nyomán felszökő érzelmi hullám és a

Tiszához igazodó új elvárások elsodorhatják a jelenlegi RMDSZ-vezetést. 

Márpedig – figyelmeztetett – ha ezt a vezetést elsöpri a népharag vagy az új politikai széljárás, egyáltalán nem biztos, hogy jobb irány következik. Könnyen jöhetnek a Péter László által „ifjú törököknek” nevezett szereplők, akik egyik napról a másikra „nagydemokratának” állnak, de a román politikai térben nem lesznek olyan hitelesek és működőképesek, mint a mostani vezetés. 

„Mindenesetre az RMDSZ olyan pályára manőverezte magát, amelyből egyelőre nem világos, hogyan lehet majd veszteség nélkül kijönni” – összegzett a szociológus.