A lányoknak ezúttal sem ment
Újabb vereséget szenvedett a Szentegyházi Vasas női labdarúgó csapata a román bajnokságban. Ezúttal a Brassói Blue Angel fektette két vállra a Vasast.

Újabb vereséget szenvedett a Szentegyházi Vasas női labdarúgó csapata a román bajnokságban. Ezúttal a Brassói Blue Angel fektette két vállra a Vasast.
A győzelem reményében lépett pályára szombat délután a Szentegyházi Vasas női labdarúgó csapata Nagyagalmbfalván, de a Brassói Blue Angel kemény diónak mutatkozott.
Székely János, a Vasas vezetőedzője a Pap – Bertalan, Szőke, Sándor, Papp, Bálint, Stroia, Elekes, Bíró, Căldare, Filler (játszott még: Dénes, Hajdó, Péter, Albert) felállással vágott neki a találkozónak. Az első félidő elején mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de élni azokkal egyik fél sem tudott. A várt nagy rohamok elmaradtak így nagyrészt a mezőnyben folyt a játék. A félidő végére viszont a vendégek két védelmi hibát is kihasználtak és két góllal sikerült meglépniük.
A második félidő hazai fölényben telt el. A Vasas helyzetekig nem nagyon jutott el, így a szépítés, vagy akár az egyenlítés nehezen jöhetett volna össze. A nagyon alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelt vendégsiker született, a szentegyházi lányokon látszott a téli felkészülés hiánya.
|
Női A liga, 11. forduló |