A köcsög szilveszteri petárdázó egy napja

Robbant. Durrogtat. Lő. Te pedig legszívesebben lelőnéd. Nem petárdával.

Az év utolsó napja azzal kezdődik számára, hogy elmegy a piacra – látásból ismeri az ottani arcokat, akik az egy héttel azelőtti karácsonyfa-árusításról áttértek a petárda-forgalmazásra. Hogy melyik jövedelmezőbb, azt nem tudni, de talán nem is érdekes.

Kérdi, hogy mennyi a petárda. Darabja. „Há mennyit akarnál vénni, te..?" – kérdez vissza egy zsebre dugott kezű suhanc, miközben gyanúsan méregeti. A petárdaimádó emberizink pedig pökhendien szembevágja: „Nem tőled kérdeztem, te, hanem a másiktól!"

Erre kisebb szóváltás keveredik, két árus már fogná közre, az egyik rúgná is, de hamar kapcsolnak, hogy a pénz fontosabb, mint a verekedés, a taslikat később is ki lehet osztani. S az ilyen előbb-utóbb megkapja.

Alkudoznak kicsit, aztán emberünk egy zacskó petárdával, a két suhanc pedig ennek az árával lesz gazdagabb. Végül is mindhárman jól jártak. De ez a világ nem. Azzal biztosan nem, hogy ilyeneket hord a hátán. Vásárolt, most jön a feszedezés.

Már a Küküllő partján kipróbálta

Mármint a petárdát. Rendhagyó módon egy tipegő nyugdíjas háta mögött, majd annak reakcióképpen adott sikoltozásán tiszta szívből tudott nevetni. Utánaszóltak, hogy „Szégyelld magadot, te huligán!", de ő csak futott nevetve. Gyerekkorában is ez a huligán-típus volt, állandóan lopott az osztálytársaitól, egyszer rendőrséget riasztottak miatta, mert pénzt lopott a padtársa kabátjából.

Ezért egyszer a rendőr adott egy akkora pofont, hogy lefejelte a folyosón a falat, de az igazgató sem akart kimaradni a buliból, ő is behúzott egyet, majd a közben megérkező apja kérte meg a rendőrt és a dirit, hogy „ejiszenn haggyanak magunkra egy kicsitt a legénnel". Úgyhogy tőle is magkapta.

A „legén" azóta felnőtt, egy középiskolából már kirúgták, folyamatban van a másodikból való eltávolítása is, s kedvenc szórakozása szilveszterkor a petárdázás. Nagy előszeretettel dob égő petárdát kóbor kutyák, magányos nyugdíjasok és szánkózó gyerekek elé.

Délben megszámolja, az első puffogtatások után még összesen 38 darab petárda volt nála, az a kis, zöld színű, egyencsomagokba osztva. Estefele már megivott két sört a lakótelepi bodegában, szót váltott két hasonló idiótával, majd portyázni indult.

El-elsütögetett még egy-két rúdat s visszagondolt szerencsétlen gyerekkorára, amikor ugyanitt, ugyanezeken a helyeken bóklászott, s más dolgot akkor se tudott kitalálni magának. A keze akkor is fázott, s valami hasonló vagy még szerencsétlenebbül kinéző „füss-füssdzsekiben", s vastag talpú sportcipőben lebzselt fel és alá.

„Elvégre Szilveszter van..."

...dünnyögi maga elé, „mikor ha nem most..?", erre bedob egy petárdát egy lépcsőházba. Nem várta meg, hogy kijöjjenek az agyvérzés-környékezte szerencsétlenek, inkább szedni kezdte a lábát. Dörren még néhány az övéin kívül is, már kezdenek gyűlni az emberek a blokkok között.

Szánkózó kisgyerekeket pillantott meg. Idilli kép, sehol senki rajtuk kívül. Begyújt, bedob, berobban, gyerek pánikszerűen menekül, üvöltve zokog az ijedtségtől. Emberünk elmosolyodik, fülig ér a szája.

Ekkor érte az első ütés. Oldalból találta el a kisgyerek apjának hatalmas ökle. Ettől hátraesett, megpróbált felkelni, de olyan rúgást kapott a hasába, hogy szerteszét repültek a maradék petárdák a zsebéből, s büdös, foszforszagú keze erőtlenül hanyatlott a járda jegére.

Mentőt kellett hívni. A mentős azt hitte a földön fekvő test és a sok szétszóródott petárda láttán, hogy petárdabaleset.

A mentő vitte, a sürgősségin tért magához. Cigit kért, de nem kapott. Orrtörés, röntgen, két foga kitört, eltelik egy hónap, amíg újra emberi ábrázata lesz. Az ápolók felkötötték az orrát, megfigyelésre benntartották, a szomszéd szobában koccintottak, ő csapvizet kapott.

Egyetlen darab petárda maradt a zsebében. Mikor észrevette, úgy dobta el, mint egy döglött egeret.