A hivatalos munkákkal volt, aki álmodjon

Három éjjel és három nap ünnepelte 25 éves szülinapját a három válságot is túlélő Ilyés Zugrav. A cég alapítójával - Ilyés Imrével - beszélgettünk arról, hogy mennyire sok az kelet európában, ami nyugat európában szinte semmi, miért kezdte el a vállalkozást, és miért nem tud még most sem leállni.

Az idén 25 éves születésnapját ünnepelte a cég. Innen visszatekintve milyennek tűnnek az első évek?

Ha őszinte akarok lenni, akkor én már 18 éves koromban elkezdtem a magánvállalkozást. Csak feketén. Az udvarhelyi néptanács alkalmazottja voltam, és aki utamra eresztett - Bíró Béla építészmérnök - azt mondta nekem, hogy Imre, lehet keresni a festőséggel, lakásfelújítással, de az igazi pénzt délutánonként a maszek munkával lehet megkeresni. Így már a Ceaușescu rendszerben elkezdtem a néptanács alkalmazottjaként délután maszekolni.

Igaz, hogy újságpapírral leragasztottuk az ablakokat, hogy ne lásson be a szomszéd. Elég veszélyes volt ez a játék, hiszen akkoriban mindenhol akadt egy feljelentő. De arra jó volt, hogy rengeteg kuncsaftot szereztem már akkor is magamnak, kicsi plusz pénzt is, és megtanultam a szakmát.

Az mit jelent pontosan, hogy megtanulta a szakmát?

Hát az jelenti, hogy én a Ceaușescu rendszerből úgy jöttem át a demokráciába, mint szakmunkás. Elég magas kategóriával, hiszen már fiatalon olyan főnökeim voltak, akik értékelték a munkámat. És én is nagyon beleéltem magam.

Éjszaka is a szakmával álmodtam, az elvállalt munkákkal. Főleg a maszek munkákkal, mert a hivatalos munkákkal volt, aki álmodjon. Mindig abban jártam, hogy a kuncsaft elégedett legyen a minőséggel, a mennyiséggel és az árral.

Úgy kapott engem a demokrácia, hogy már bejárásom volt az intézményekbe, már elég sok kuncsaftom volt. És akkor elgondolkodtam azon, hogy nincs értelme kitöltenem a nyolc órát egy állami munkahelyen, mert nekem jobb lesz, hogy ha a nyolc órát is kihasználom úgy, mint vállalkozó.

Ez volt igazából az a pont, amikor szakmunkás státuszból átléptem a vállalkozói státuszba.

Ez mivel járt? Mennyiben volt más vállalkozónak lenni, mint szakmunkásnak?

Nem szabad elfelejtenem az ugródeszkát. Volt két hónap szabadságom, és mellé még kivettem egy hónap fizetetlen szabadságot úgy ‘92-ben, és elmentem Magyarországra, hogy gyűjtsek annyi pénzt, hogy tudjak egy kocsit venni magamnak. Egy olyan embernél - Erdei Béla bácsinál - kaptam munkát, aki kft.-t vezetett. És én nagy szeretettel figyeltem az ő lépéseit.

Az elején azt is meg kellett kérdeznem, hogy egyáltalán mit jelent a kft. Aztán elkezdtem figyelni, hogyan szervezi reggel a munkát, és azt is, hogy napközben mit csinál, hogy ellenőriz. Azt is láttam, hogy egyszer-egyszer jó sok pénze van, máskor meg tőlünk kér kölcsön.

Amikor hazajöttem, akkor nagyon bezgetett engem, hogy kellene lépni. És léptem.

Kiváltottuk az engedélyt. Az elején egy közös vállalkozásunk volt három munkatársammal, akikkel együtt jöttünk el a néptanácstól. De nem igazán ment a közös. Túros volt a háta. És akkor ‘95-ben, ezelőtt 25 évvel eldöntöttem, hogy külön válok.

Volt két-három ember, aki jelentkezett, hogy dolgozna velem. Többek között Máté Laci, aki 25 éve mellettem van, és az egyik húzóember. És alig kezdtük el a vállalkozást az UCECOM iskolából megkeresett az egyik mester, hogy volna néhány gyerek, akik jönnének hozzánk praktizálni. Lementem az UCECOM-ba, kiválasztottam a gyerekeket, és a 6-ból 4 szekember lett.

Kovács Zoltán közülük az egyik, aki most csoportvezető a cégnél. Ő a céghez csábította a testvéreit is, úgyhogy a három Kovács testvér most egy csoportot alkot. Az egyik legjobb csoportom.

Az elején szobafestéssel, lakásfelújítással, intézmény felújítással kezdtük, és hamar kiderült, hogy kell egy kőműves is, hiszen rengeteg lerobbant épület volt. Miután a kőművest felvettem azt mondja, hogy melléje kell segédmunkás is is, hiszen ő nem kavarja a maltert.

Közben kiderült, hogy állványozni kell, időnként tetőt javítani, akkor felvettünk egy ácsot. Így lassan beleforgattam magam valamibe, aminek igazából nem is láttam a végét. De ahogy a betonkeverőben forog az anyag, úgy én is forogtam.

Úgy képzelem az egész vállalkozást, mint Frankfurtban a pályaudvart, ahol nagyon sok sínpár esetében kell, hogy sikerüljön a váltás ahhoz, hogy az ember kijusson a nyílt pályára, s ott aztán eressze.

Kezdő vállalkozóként mire kellett a leginkább figyelni?

Az elején úgy volt, hogy elintéztem a hivatalos a cégügyeket, délután felvettem a munkaruhát és együtt dolgoztam a fiúkkal.

Amire személyesen a legjobban próbáltam vigyázni - amíg nem volt más, aki erre vigyázzon, mert most megteszik a csoportvezetők - az a minőség volt. Hogy a minőség az legyen olyan, hogy a végén, amikor befejezzük a munkát, akkor a kuncsaft meg legyen elégedve. Ez volt az első és legfontosabb szempont.

Ha a munka végén a kuncsafttól barátként vállunk el, az azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk.

Mostanában mindenki munkaerőhiányra panaszkodik. Önnek hogyan sikerült csapatot építeni és azóta is megtartani?

Amikor elkezdtem, akkor hatalmas szerencsém volt. Mert igaz, hogy sokan mentek ki külföldre, de sokan jöttek is haza, akik megkóstolták és megégették magukat.

Azok a régi szakik, akik örök életükben az építkezésen dolgoztak elvándoroltak, egy-két évet lehúztak kint, és akkor rájöttek, ahhoz, hogy a családot megtartsák jobb, ha hazajönnek. És mi folyamatosan tartottuk ezekkel a szakemberekkel a kapcsolatot. Akkor szinte-szinte válogatni lehetett a munkaerőben, nem úgy, mint az utóbbi években.

Másrészt a nem oda valókat a cég keményebb magja kilökte magából, de akiben volt egy kis akarat, és nem voltak vele fegyelmi vagy szakmai problémák, azokat addig faragtuk, amíg lett belőlük valaki.

Volt egy vállalkozó barátom, aki olyan tizenöt éve azt mondta nekem, hogy:

- Imre, te már kinőtted azt a szintet, hogy az emberekkel annyira jóban legyél.

Én akkor ezt meghallgattam, de változni azóta sem tudtam. A tavaly, amikor munkaerő krízis volt ugyanaz a vállalkozó megkérdezte, hogy: