A Fölszállott a páva győztese húzza

A Parapács Zenekar adja a talpalávalót a Művelődési Házban. A felvidéki népzenével ismerkedhetünk.

Parapacs

A Parapács Zenekar adja a talpalávalót a Művelődési Házban. A felvidéki népzenével ismerkedhetünk.

Erdélyben turnézik a Parapács Zenekar, a 2012-es Fölszállott a páva zenekari kategóriájának győztese. A turné célja, hogy az általuk művelt és képviselt felvidéki muzsikát megismertessék az erdélyi közönséggel is, illetve ízelítőt adjanak belőle.

hhzWvb33T8w

A parapács szó az erdélyi magyar tájnyelvekben ügyes, talpraesett, jó beszédű embert jelent. A zenészek, kiknek muzsikáján a Parapács együttes tagjai felnőttek, elmondásuk szerint, mind efféle rátermett, ügyes emberek. A Pusko Márton (hegedű, koboz), Fekete Krisztián (cimbalom, brácsa, tangóharmónika), Dragony Gábor (brácsa, nagybőgő, citera), Vojtonovszki Sándor (nagybőgő, brácsa) összeállítású zenekar koncertje a 2014. áprilisában megjelent Bëbocsátlak című hanglemezük anyagát jeleníti meg teljes egészében élőben, kilencven percen keresztül.

A koncert csütörtökön 18 órától kezdődik a Művelődési Házban. A zenélést táncház követi, ahol a Kedves és a Kaszaj zenekarok muzsikálnak, de a Parapács is besegít. Az est folyamán Boros Béla oktat felcsíki néptáncot.