A fiatalok nem rosszak, csak azt csinálják, amit látnak tőlünk

Generációs konfliktus? Lehetne belőle párbeszéd is. Egymásról kérdeztük a különböző generációkat.

Ebben a videóban fiatalokat és időseket kérdeztünk egymásról. Ki mit irigyel a másiktól? Mit tanulnánk – vagy tanulhatnánk – a másik generációtól?

A válaszok hol kemények, hol meglepően önkritikusak: szó esik nyugalomról, becsületről, digitális ügyességről, elfelejtett hagyományokról és elvárt tiszteletről. Van, aki szerint „a fiatalok semmirekellők”, más úgy látja, „csak azt viszik tovább, amit tőlünk látnak”.

Az idősek néha lenézve érzik magukat, a fiatalok pedig értetlenül állnak az előtt, hogy miért nem értik meg őket. De minden különbség ellenére felvillannak közös pontok is: a munka iránti tisztelet, a kapcsolódás vágya, az egymástól való tanulás lehetősége.