2012-ben sem emelkedik a tanárok fizetése

2012-ben sem emelkedik a tanárok fizetése. A jövő évben sem lesz 50 százalékos béremelés a tanügyben – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök a Pro TV După 20 de ani című műsorában.

Bedohazi

A jövő évben sem lesz 50 százalékos béremelés a tanügyben – jelentette ki  Emil Boc miniszterelnök a Pro TV După 20 de ani című műsorában.

Sem a tanárok, sem más közalkalmazottak fizetését nem emelhetik 50 százalékkal, ez ugyanis tönkretenné az ország gazdaságát - hangsúlyozta a kormányfő, aki elmondása szerint nem kíván ilyen populista intézkedéseket hozni, inkább vállalja a népszerűtlenséget.

A miniszterelnök azzal bíztatta a lakosságot, hogy év végén és jövő év elején már "zsebünkön" is érezni fogjuk a gazdasági növekedést - írja a manna.ro.

Boc elmondta: azok a tanárok, akik pert nyertek a kormány ellen, megkapják a pénzüket 2012-től kezdődően.Gheorghe Gheorghina pénzügyi államtitkár azonban csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy ha megadják a tanároknak azt a jövedelmet, amit a bíróság megítélt nekik, akkor vagy adót kell növelni, vagy 100 ezer közalkalmazottat elbocsátani.