
Országos
Ötből négy romániai lakás nincs biztosítva katasztrófa esetére
Pedig az Országos Katasztrófavédelmi Alap vezérigazgatója szerint még olcsó is.
Országos
Pedig az Országos Katasztrófavédelmi Alap vezérigazgatója szerint még olcsó is.
Országos
A Richter-skála szerinti 4,5-ös erősségű volt a földrengés.
Országos
Aradtól alig 11 kilométerre volt az epicentruma az első, erősebb rengésnek.
Itthon
Kedden földrengés- és földcsuszamlást szimulálunk.
Országos
A dél-romániai Olténia régióban az elmúlt napokban 540 kisebb erejű földrengés volt, és még nincs vége.
Országos
Éjszaka 2 óra 18 perckor történt a földmozgás.
Országos
Ezentúl nem csak tömbházakat javítanak fel földrengés ellen, és a tulajdonosoknak sem kell fizetniük érte.
Itthon
Nagy Endre földrajztanárt kérdeztük arról, hogy keletkeznek a földrengések és biztonságban vagyunk-e a Kárpátokon belül.
Országos
Több mint 160 utórengése volt az olténiai földrengéseknek.
Itthon
A törökországi földrengés áldozatainak szerveznek gyűjtést.
Országos
A földfizikai intézet igazgatója még az első rengésnél próbálta oszlatni az aggodalmakat.
Életmód
Egy orvos szerint ezeket a lépéseket kell betartani.