
Tűzpróba
A segély a függést, a hitel az önállósodást jelenti számukra
Kiútprogram: ahol a leghátrányosabb helyzetűek saját erejüket mozgósítva tudnak saját tempójukban, saját igényeik szerint előrehaladni.
Tűzpróba
Kiútprogram: ahol a leghátrányosabb helyzetűek saját erejüket mozgósítva tudnak saját tempójukban, saját igényeik szerint előrehaladni.
Tűzpróba
Ezeknek az embereknek az elmúlt 80-100 év alatt nem nyílt meg az a dimenzió, amelyben elkezdhettek volna gondolkodni a saját életükről.
Tűzpróba
Van, akivel lehet, van, aki ki tud emelkedni, fel tud zárkózni, s van, akivel még most sincs, amit kezdeni. Avagy milyen is lehet egy romatelep szomszédságában élni.
Életmód
Az előítéletek miatt a romák sok mindent kell letegyenek az asztalra ahhoz, hogy megbízzanak bennük: pontosságot, szép beszédet, odafigyelést, jó magatartást.
Életmód
Xántusz Henrietta tanult és dolgozott külföldön, aztán hazatért, hogy szülővárosa közösségét segítse, pedig tudta, itthon a szociális munkást sokan még mindig az utcaseprővel azonosítják.
Életmód
Avagy mit is súg a romatelep gyerekeinek szíve? Ezúttal Czine Lolita, Demeter Erika Henrietta és Varga Roxána válaszol.
Életmód
Mire vágyik egy édesanya a csíksomlyói romatelepen? Arra, hogy a gyermekei kapjanak meg mindent, amit az ő generációja nem kaphatott meg gyermekkorában.
Életmód
A Második esély-program révén a csíksomlyói roma közösség felnőtt tagjai is diplomát szerezhetnek, szakképesítéssel együtt.
Tűzpróba
Dalma elmenne a családjával valahová egy hétre, hogy „legyen egy kicsit más illat, más érzés, más csend, más aluvás”, de nem tudná végleg otthagyni a csíksomlyói romatelepet.
Életmód
Avagy mit is súg a romatelep gyerekeinek szíve? A Tűzpróba-sorozat következő összeállításában ismét a somlyói közösségben élő gyermekek mesélnek mindennapjaikról, álmaikról és vágyaikról.
Életmód
A cél, hogy minden gyermek megtalálja a helyét az életben és normális körülmények között tudjon élni – vallja Székely Adél, a csíkszeredai Xantus János Általános Iskola igazgatója.
Életmód
Simon Ferenccel és Rostás Jánossal, annak a pünkösdista gyülekezetnek a pásztoraival beszélgettünk, amelyhez a somlyói roma közösség tagjai is tartoznak.