> ## Content Index > Fetch the complete content index at: https://www.uh.ro/llms.txt > Use this file to discover other available public pages before exploring further. # Székelyföld dialektikája 3: A belső másik - URL: https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-3-a-belso-masik/ - Published: 2023-08-08T17:59:22.000Z - Updated: 2025-05-19T11:04:54.000Z - Description: De most már legalább világos, hogy miért kell olyan jelentős kulturális energiákat fordítani arra, hogy a Székelyföldet valamiféle archaikus atavizmusként mutassák be és etnicizálják. - Author: Borbély András - Tags: Vélemény, Bretter György, Székelyföld dialektikája, székelység-fantázia, székelység-filozófia, #wp, #wp-post, #Import 2025-04-01 15:37 ###### Sorozatunk befejező részében többek között arra is találunk egy válaszkísérletet, hogy miért kell olyan jelentős kulturális energiákat fordítani Székelyföld etnicizálására. - Az első részt itt olvashatod el: [A karnevál](https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-1-a-karneval/) - A második rész pedig itt olvasható:[ A fordított utópia](https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-2-a-forditott-utopia/) A másik szöveg, amelyet föl szeretnénk idézni, harminc évvel a Bözödié után, a nevezetes 1968-as évben keletkezett (igaz, csak 1978-ban publikálta az *Új Írás*). A két szöveg között eltelt harminc év sem társadalomtörténetileg, sem politikai eszmetörténetileg nincs még magyar nyelven feldolgozva, pedig talán a legintenzívebb időszaka a romániai magyarságnak. A régi erdélyi városok ekkor veszítik el dominánsan magyar jellegüket, ugyanakkor a Székelyföldön (az iparosításnak és urbanizációnak köszönhetően) a korai örmény és zsidó urbanizációs szigetek után ez a voltaképpeni magyar városiasodás korszaka: Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, részben Marosvásárhely is ekkor válik igazán városi jellegűvé, és a kollektivizálás következményeként ekkor tűnnek el a feudális maradványok. Politikai eszmetörténetileg az 1968-as jelképes dátum azért is fontos, mert ekkoriban váltja vagy válthatná fel az ideológiailag konzervatív (sőt, olykor antiszemita) népnemzeti sztálinista diktatúrát a demokratikus szocializmus. Ennek egyik legjellegzetesebb magyar nyelvű dokumentuma **Méliusz József** *1968\. július 9\.* című szövege,[\[1\]](#%5Fftn1) melyben a szerző, nem olyan rég szabadulva ki a börtönből, a demokratikus szocializmus igényét jelenti be az irodalompolitikában. Ez jelzi, hogy mind az ötvenes évek sztálini, mind a nyolcvanas évek nacionálfasiszta diktatúrájának elvben lehetett volna ténylegesen szocialista alternatívája.[\[2\]](#%5Fftn2) Méliusz mellett, aki a demokratikus szocializmus ideológiai képviselője, Bretter György az, aki a demokratikus szocializmus filozófiai álláspontjának kidolgozásához lát hozzá, bár életműve sajnos torzóban maradt viszonylag korai halála miatt. Ez tehát második szövegünk igen vázlatos kontextusa. ## S most vissza a székelyekhez. **Bretter György** *Temetés Zsögödön* című szövege[\[3\]](#%5Fftn3) **talán az egyetlen részben *filozófiai* szöveg a székelységről**. Részben, mert másfelől nézőpontja, amint **Szilágyi Júlia** is kiemelte,[\[4\]](#%5Fftn4) antropológiai. Sűrített olvasatunk a következő: a szöveg egy háromszoros értékmegvonást érvényesít a székelységgel szemben, hogy ezáltal konstruálja meg a székelység új, antropologizált képét, amely többé-kevésbé ma is meghatározza az Erdélyen belüli és kívüli székelység-szemléletet, sőt önszemléletet. ### (1) *A kétely megvonása*. A szöveg legelső bekezdésében háromszor szerepel a *kétely* kifejezés, mindhárom esetben olyan alapviszonyként, amely *nem* jellemző a székelyekre: „a kis népi gótikus templomok tövében sohasem alakult ki a laikus szemlélet, az emberek nem kételkednek cselekedeteik igazságában.”[\[5\]](#%5Fftn5) A kétely a gondolkodás talán legelső aktusa, s amennyiben az emberi mivolt alapvonásának tekintjük a gondolkodás képességét, a kétely hiánya, vagy Bretter egyik másik megfogalmazása szerint: „a szó és a valóság közötti összhang”[\[6\]](#%5Fftn6) minden bizonyítás nélküli elfogadása az emberi mivolt hiányosságát is jelenti. Bretter *Kétely* című jegyzetében **a kételkedés hiányát egyenesen a vegetatív létformával azonosítja**, amely a világra csak az önfenntartási ösztön reflexszerű válaszait adja.[\[7\]](#%5Fftn7) **A székelyek tehát kétely nélküli, vegetatív lények**. Ezt a súlyos ítéletet a szöveg behízelgő retorikával ellensúlyozza, a személyes érintettség és részvétel hangvételével, illetve a szubjektív-antropológiai tanúsítással. A szöveg értelmezői, Szilágyi Júlia és György Péter[\[8\]](#%5Fftn8) jellemzően készpénznek is veszik ezt a beállítást, elfogadják, legalábbis nem vitatják Bretternek azt a javaslatát, hogy a székelységre vegetatív létforma jellemző. **Az egyetlen filozófiai szöveg, amely a székelységet megpróbálja elgondolni, úgy látszik, azért született, hogy bejelentse: a székelyek kétely, tehát filozófia alatti, vagy előtti vegetatív lények.** ### (2) *A transzcendencia megvonása*. A második bekezdés a székely vallásosságot jellemzi, mégpedig a következőképpen: „Istensége, akivel bármikor szót ért, nagyon emberi fenség: eredeti ábrázolásaiban csak emberfelettien erős, de sohasem transzcendens, a kételyektől mentes emberfelettiség minden bizonnyal inkább jellemzi, mint az átszellemült, testtől elszakadt lebegés az emberek és a dolgok felett.”[\[9\]](#%5Fftn9) Tehát „emberfelettien erős”, de nem transzcendens, továbbá „kételyektől mentes emberfelettiség” – s mindez mégis „nagyon emberi fenség”-et ad ki. Mit takar mindez? Hiába a körmönfont megfogalmazás, világos, hogy nincs szó valódi transzcendenciáról, valódi metafizikai elrugaszkodásról a testtől és a dolgoktól. Már tudjuk, hogy mi ez: ahogyan a kétely megvonása vegetatív létformát eredményez, a transzcendencia megvonása a *természeti* léten való túllépés képtelenségét, a természet általi determinációt írja körül. A székely templomok, mondja Bretter, valójában természeti erők antropomorfizációi – ezért lehetnek egyszerre emberfelettien erősek és mégis emberfelettiek. A „spiritus”, a szellem itt nincs jelen, csak a természet. Tehát a székelység „kereszténysége” egyfajta totemizmus: Istent csak mint a természeti erők megszemélyesítését ismerik, amelyre átruházza problémáit a székely közösség, mint egy totemre. A templomokban saját magukat, „jobbik énjük kőbe faragott szigorú fenségé”-t tisztelik. Bretter leírásában a székelység, noha keresztény templomokat épített a középkorban, valójában prekeresztény állapotban van, egy olyan állapotban, amely épp csak átlépte az állati és emberi lét küszöbét. Hite „csonka hit”, ahogyan a templomok is nélkülözik a „természetet túllicitáló” monumentalitást. Miután ilyen lefokozáson esett át ez a székelyföldi vallásosság, most már ravaszul mentegetni is szabad: „vadul hisznek abban, hogy hinniük kell. Ebben az egyoldalúságban mégiscsak benne van a metafizika utáni vágy…”[\[10\]](#%5Fftn10) De a mentegetés ellenére is világos: Bretter szerint a barbárok hite ez, akik csak utánozzák a hitet, anélkül, hogy annak tartalmát valóban felfognák. ### (3.) *A történeti tudat megvonása*. A mítosz összetett szerepet játszik Bretter gondolkodásában. Egyrészt megírja mítoszokat értelmező híres esszéit, melyek jellemzője, hogy a görög mitológia egyes jeleneteiben, a mitikus burok lehántásán vagy átracionalizálásán keresztül a filozófiai racionalitás ősformáit fedezi fel vagy konstruálja meg. Másfelől a gondolkodás elidegenedéseként, az „adottságba” való belemerevedés eseteként kritizálja gyakran a „fogalmi mitológiát”. A mítosz tehát kétszeresen is negatív kategória: egyfelől – mint örökölt mitológia – annyiban értékes, amennyiben a tartalmazza ellentétét, a rációt. Másfelől a racionalitás is hajlamos olyan mítosszá merevedni, mely kizárja a történeti változást, a „mást”, az „idegent”, az „alternatívát”, a „legyen”-t. Végső soron tehát a mitikus tudat a racionálisként értelmezett történeti tudat ellentétének számít Bretter gondolkodásában. Ez a fogalmi kontextus teszi értelmezhetővé a következő szövegrészt: „Mítosz születik itt, egy olyan nép körében, amelyből nagymértékben hiányzik valódi történelme reális összefüggéseinek tudata, amely nem emlékszik úgy saját múltjára, mert kiámították belőle. A madéfalvi veszedelem, Gábor Áron, és még egy-két esemény, egy-két név: Tamási Áron és a festő Nagyok és még egy-két név és kész; valahol ez a nép nem vehetett tudomást saját magáról, nem tudja tudatosan eredetét, száz évekig üres lap a múltja. És ezért megteremti a mítoszt, múltját a szolidaritásban kozmikussá növeszti, valahol a reális és az irreális határán itt, ma, mesebeli erővel éli át azt, amiről oly keveset tud. Nincs illúzió, mely olyan reális erővel hatna, mint ez a **történeti önteremtés, az az óriási feszültség, amellyel ez a nép még saját múltját is létrehozza.**”[\[11\]](#%5Fftn11) A székelységnek tehát nincsen reális történeti tudata, ehelyett egy mitikus és illuzórikus múltat teremt magának. Megjelenik ugyanakkor a mítosz másik neve, az „adottság” is, Bretter szerint ugyanis a székelyek számára az „igazságot” mindig legyőzi az „adottság”, számukra az életnek nincs igazsága, amelyhez föl lehet emelkedni vagy amiért meg lehet küzdeni, így csak a tények, a veszteség feltétel nélküli elfogadása marad: *„Több nem lehetséges: vigasz nincs: ez az igazság.”*[\[12\]](#%5Fftn12) Állításunk, hogy e három fundamentálisan megvonó ítélet – a filozófiai racionalitás, a transzcendencia és a történeti tudat megtagadása a székelyektől – létrehozza és összegzi a székelységről alkotott antropológiai képet. E kép szerint ez a különös nép egy olyan szubjektivitás hordozója, ha egyáltalán lehet ezt szubjektivitásnak nevezni, amely a körülötte lévő világhoz csak az önfenntartás által megkövetelt vegetatív reflexek szintjén viszonyul, hitvilága egyfajta „természetvalláson”, az ember naturalizálásán és a természet humanizálásán alapul, mely nélkülözi a transzcendenciát és a metafizikát, végül saját reális történetének elsajátítása helyett egy mitikus illúziót teremt önmagáról. Úgy is mondhatnánk, hogy Bretter kíméletlenül *orientalizálja* a székelységet, amikor úgy írja le, mint az alapvető *„nyugati”* kulturális, szellemi, önreflexiós és történeti sémákon kívül eső *„primitív”*, szubaltern szubjektivitást. Aligha tompítja ezt a körmönfont ideológiai erőszakot, hogy **a szöveg rendre kiemeli a szolidaritás már-már öncélú jelentőségét a székelyeknél**. A Kolozsvárról kiruccanó filozófus antropológiai kalandjának végső morális tanulsága is ehhez kapcsolódik: „Nincs felmentésem: a szolidaritásban élni kell, azt szemlélni nem lehet: tenni kell. Ezt tanultam a népi gótikus templomok világában, az emberektől és a tiszta rétektől meg a fenyvesektől, hegyektől.”[\[13\]](#%5Fftn13) Csakhogy erről a szolidaritásról már a szöveg korábbi pontján kiderült, hogy nem valamilyen szabad, a gondolkodásban, a történelem elsajátításában vagy az önreflexióban megalapozott tudatos viszonyról van szó, mivel az a *„természeti népet”* uraló önfenntartási kényszerből, a fennálló viszony feltétel nélküli, néma elfogadásából, s a munka premodern heroizálásából fakad. Emiatt ez a szolidaritás is inkább mitikus karakterű: *„a munka, amely itt még a természet és az ember ősi egymásrautaltságát fejezi ki, a szolidaritás mítoszát sugallja saját nagyszerűségének érzékeltetésére.*”[\[14\]](#%5Fftn14) Az antropologizáló-orientalizáló retorikát támasztja alá a szöveg egy másik jellegzetes stratégiája, amely a beszélői pozíciót, a kolozsvári filozófus perspektíváját **Jackson Pollock** figurájában allegorizálja. Pollock (azaz Bretter) az, akivel kontrasztban Erdély e belső gyarmati-szubaltern-székely aszubjektív szubjektivitása körvonalakat kap. Ő személyesíti meg a székelység ellenpontját: „a rémült önkeresés lázát”, a „kétely bevallását”, az illúziómentességet, a radikális belső reflexió képességét, a szubjektív végtelen perspektíváját. Még azon a ponton is, ahol a székely szubjektum és Pollock között valamilyen belső rokonság mutatkozik – amit Bretter az „azonnaliság szenvedélyének” nevez: a pollocki spontán festői technikának a bicskázó székelyek érzelmeinek „közvetlen áradása” felelne meg!? –, a szöveg ezt a rokonságot rögtön vissza is vonja: „De mi sem áll távolabb tőlük, mint a pollocki szubjektivitás: nem akarják egyéni érzelmeik formáját még csak sugallni sem; cselekvéseikben van valami az objektivitásra, a személytelenségre való fichtei törekvésből. Énjük én akar maradni, de személytelen én, nem kavargó egyéni vágyak-érzelmek-akaratok énje, hanem a valamit mindig létrehozó, egyedit teremtő én, objektivitás a szubjektivitásban, önmegnyilvánítás önmegnyilvánulás nélkül.”[\[15\]](#%5Fftn15) E megkülönböztetés mögött burkoltan a kézműves jellegű, nem standardizált, tehát az alkotó kézjegyét még magán viselő, nem elidegenedett, prekapitalista munkaforma és a modern árutermelő művész szabad kísérletezése közti különbségtétel áll – a fogalmi elemzés mellett ezt támasztja alá az is, hogy a szöveg egy másik ponton arra utal, a székelyek „a szépet nem vásárolják”, hanem maguk készítik. A székelységet eszerint az árutermelő társadalomtól és a kolozsvári polgártól akkora távolság választja el, mint a premodern kézművest és az absztrakt expresszionista festőművészt. **Nincs ravaszabbul, csábítóbban, behízelgőbben öngyarmatosító leírása a „romániai magyar szubjektumnak”,** mint Bretter György *Temetés Zsögödön* című szövege. A *belső másság* fantáziáját megkonstruáló szubjektum, amely a ráció-életösztön, kereszténység-ősvallás, kultúra-természet, történelem-mitológia, modern-premodern, művészet-munka, reflexió-cselekvés stb. bináris oppozícióin és hierarchiáin, az antropológiai leplezés retorikai bravúrjain keresztül egyszerre konstruálja meg, és zárja ki, idegeníti el a Másikat azért, hogy önmagát tételezni tudja. ## Mindenki egyetemes! Emlékeztetünk rá, hogy ez a konstrukció azé a Bretter Györgyé, aki a demokratikus szocializmus *filozófiai* álláspontjának kidolgozója, és aki egy másik fontos szövegében bejelenti egy új erdélyi értelmiségi generáció feltűnését, amelynek történelmi hivatást tulajdonít. **Nem akárkiről van tehát szó, hanem egy olyan figuráról**, **akinek orientáló szerepe volt és talán még lehet is egy erdélyi szellemi megújulásban.** Idézzünk tehát ebből a másik szövegből is: *„Furcsa, ha néhány fiatal gondolkodó jelentkezésének tényét századunk jellegzetességeinek emlegetésével kívánjuk értelmezni, de miért állnánk ellen a kísértésnek, ha a kísértés azért van, hogy ne álljunk ellen neki. Tehát: a lét partikularitásának ténye egyetemessé vált századunkban, holott az egyetemesség tudata sohasem volt annyira erőteljes, mint most. A partikularitás mély átélését lehetővé tevő társadalmi helyzet hallatlan mértékben tudatosítja az egyetemesség követelményeiben gondolkodókat. Az egyetemesség forrásai (a gazdasági világérintkezés, a világkommunikáció, a kultúra \[tudomány és művészet\] egyetemessége és a világ egészének pusztulását fenyegető tényezők \[atomerő, környezetszennyeződés, a nyersanyagkészletek kimerülése, demográfiai robbanás\]) az átélt lét partikularitásának ellentmondásait, mint a gondolkodás lehetséges tárgyát, mint a filozófia új lehetőségét tudatosítják. Elvileg: az ilyen problémákkal való teoretikus szembenézésre nincs alkalmasabb érzelmi indíték és reális helyzet, mint éppen a mi körülményeink között.”*[\[16\]](#%5Fftn16) Nem kevesebbről, mint egy világtörténelmi helyzet gondolati összegzésének kísérletéről van szó ebben a néhány mondatban: a huszadik századot eszerint az jellemzi, hogy **miközben számos területen egyetemességre tör, maga a lét partikuláris marad, nem válik egyetemessé**. A filozófusoknak ezért meg kell próbálniuk végiggondolni a lét partikularitásának ellentmondásait. Sikerült-e vajon Bretternek végiggondolni **a székelyföldi lét partikularitásának ellentmondásait** a *Temetés Zsögödön* című szövegben? Korántsem. Álláspontunk szerint a középkori gótikus templomok alapján megkonstruált **székelység-fantáziának az égvilágon semmi köze nincsen sem a középkorhoz, sem ahhoz a történelmi-társadalmi valósághoz, amelyet Bretter György 1968-ban a Székelyföldön járva megfigyelhetett (volna).** Színtiszta vágyképről, fantáziálásról van szó, ahhoz hasonlóan, ahogyan a gyarmatosítás idején megkonstruálták az „ősi India” képét annak érdekében, hogy ennek a fiktív „ősi másságnak” a szimbolikus elismerésével tegyék elfogadhatóvá és tartsák fenn a lakosság egy részének alávetését, kizsákmányolását, elnyomorodását. Számtalan dokumentumra hivatkozhatnánk annak bizonyításához, hogy Székelyföld már a 19\. században, az „impériumváltás” előtt egy ilyen *belső gyarmat* szerepébe volt kényszerítve. Tehát még ha voltak vagy vannak is „archaikus maradványok” a Székelyföldön (**hol nincsenek?**), ezek – hogy Bretter szavát használjuk, amellyel a globális kapitalizmust körülírja – az „egyetemesség” kontextusában értelmezendők, mivel annak funkcionális támasztékául szolgálnak. Nagyon leegyszerűsítő példával: Székelyföld egyik globális funkciója ma az olcsó munkaerő és olcsó természeti erőforrások biztosítása a nyugati országok felé. Ezzel egyrészt alacsonyan tudják tartani a nyugati országok munkásosztályának a bérét, másfelől korlátozni lehet az Európán kívüli munkaerő-migráció mértékét. **Nem véletlenül nincs egy értelmes szava a kérdésről az erdélyi magyar politikának, mivel ahhoz a teljes globális függési rendszerrel kapcsolatban kellene állást foglalniuk**, de hát kényelmesebb úgy tenni, mintha a kérdés nem is létezne. **Ugyanakkor a Székelyföldről történik az erdélyi értelmiség és középosztály önreprodukciójának biztosítása is** Kolozsvár (s részben Budapest) felé. Hiszen a kolozsvári értelmiségi enklávé egyértelműen Székelyföldről termeli újra saját magát, **miközben folytonosan újratermeli a Székelyföldet a fiktív kolozsvári kulturális „centrumtól”** (ha-ha-ha) elválasztó kulturális és társadalmi távolságot is. Ez a legtipikusabb kizsákmányoló-gyarmatosító hozzáállás, emellett a „hamis tudat” klasszikus esete – **ezt nevezik ma „nyitott liberális értelmiségnek”.** De minket most nem is annyira a társadalmi valóság, ## **hanem a közösségi képzelet működése izgat.** Ezért csak annyit jegyzünk meg, hogy amit Bretter egy ősi természeti állapot betokosodásaként ír körül, még saját leírásának egyes elemei alapján is megfeleltethető annak a leírásnak, amit a proletariátusról mint eldologiasodott osztályról Marx és Lukács adott. A puszta önfenntartásra redukált élet, minden szellemi és metafizikai „érték” illúzióvá foszlása, a természettörvényként érvényesülő társadalomtörténet, **az önérdek és a szolidaritás dialektikája, amelyekről Bretter beszél, nem valamilyen különös kulturális-antropológiai, „székelyföldi” vonások, hanem a proletarizáció általános következményei.** Következésképp – már amennyiben elfogadnánk a régi marxi doktrínát arról, hogy a proletariátus az egyetemesség lehetőségét hordozó osztály – a székelyek nem a premodern kulturális különösség, hanem **a kapitalista „egyetemesség” következményeinek a hordozói** Erdélyben. Ők az erdélyi magyar proletariátus, amely egész egyértelműen része a globális munkásosztálynak, és nemzetközi osztályt képez. Azt se felejtsük el, hogy a székelyek „hagyományos” életformájának már legalább 150 éve részévé vált a munkamigráció, mivel saját társadalmi státusukat csak úgy tudják fenntartani, ha mozognak-migrálnak és „szelektálódnak”. Semmiféle „bezárkózásról” nincsen tehát szó, **Székelyföld magától értetődően része a globális rendszernek, amelyben alávetett helyzetben van, a transzilvanista értelmiséghez és középosztályhoz amúgy hasonlóan**. De a liberális transzilvanista értelmiségi enklávé idült ideológiai szendergése és szelektív látásmódja közepette vajon el tudja-e saját magát helyezni a globális rendszer társadalmi és ideológiai térképén? Ennek nem látjuk túl sok nyomát. De most már legalább világos, hogy miért kell olyan jelentős kulturális energiákat fordítani arra, hogy a Székelyföldet valamiféle archaikus atavizmusként mutassák be és etnicizálják: mert ők az egyetemes osztály, mely veszélyt jelent a fennálló kapitalista világrendre, amely őt kizsákmányolja. De ezt mindenképpen el kell titkolni, lehetőleg a székelyföldiek elől is. Pedig Székelyföld – és mindenki! – egyetemes. [Székelyföld dialektikája 1: A karneválA revizionista jelszó szerint „Székelyföld nem Románia”, de valójában nem is Erdély, legalábbis egy másik Erdély, vagy Erdély másikja.![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/icon/uh-logo-2-4.png)Udvarhelyi HírportálBorbély András![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/thumbnail/szenasszekerekzetelakan01ufo-2-1.jpg)](https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-1-a-karneval/) [Székelyföld dialektikája 2: A fordított utópiaA demokratikus és egalitárius politikai szenvedély szerves részét képezi a székelység történelmének, s erre támaszkodni érdemes.![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/icon/uh-logo-2-5.png)Udvarhelyi HírportálBorbély András![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/thumbnail/tamasnak-kep-1.jpg)](https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-2-a-forditott-utopia/) [\[1\]](#%5Fftnref1) Méliusz József: *1968\. július 9.* \= Uő., *Az illúziók kávéháza*, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1971, 313-344 [\[2\]](#%5Fftnref2) Minderről kicsit bővebben lásd Borbély András: *Hazatérés*, Transtelex, 2023\. 06\. 26\. ([https://transtelex.ro/velemeny/2023/06/26/hazateres-tgm-erdelyben](https://transtelex.ro/velemeny/2023/06/26/hazateres-tgm-erdelyben?ref=uh.ro) \- utolsó letöltés: 2023\. 07\. 25.) [\[3\]](#%5Fftnref3) Bretter György: *Temetés Zsögödön* \= Uő., *Itt és mást. Válogatott írások*, Bukarest Kriterion Könyvkiadó, 1979, 88-98, 88. [\[4\]](#%5Fftnref4) Szilágyi Júlia: *Az esszé mint szellemi magatartás*, Látó, 2006/10\. (Online: [https://epa.oszk.hu/00300/00384/00042/468.html](https://epa.oszk.hu/00300/00384/00042/468.html?ref=uh.ro) – utolsó letöltés: 2023\. 07\. 25.) [\[5\]](#%5Fftnref5) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 88. [\[6\]](#%5Fftnref6) Bretter György 1972-73-ban az *Előre* című napilap vasárnapi számaiban *Szeminárium* rovatcím alatt rendszeresen közétett filozófiai jegyzeteket, amelyek egy sajátos filozófiai szótárként is olvashatóak, ezek egyike a *Kétely* című szöveg. Az összes jegyzet összegyűjtve ebben a kötetben olvasható: Bretter György: *Szeminárium* \= Uő., *A kortudat kritikája*, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1984, 5-149, 7. [\[7\]](#%5Fftnref7) Bretter: *Szeminárium, i. m.*, 7. [\[8\]](#%5Fftnref8) György Péter: *Bretter György:* Temetés Zsögödön *– Etnokulturális identitás és politikai individualitás* \= Uő., *Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély*, Budapest, Magvető Kiadó, 2013, 269-298\. (Szilágyi Júlia szövegének bibliográfiai adatait lásd a 7\. jegyzetben) [\[9\]](#%5Fftnref9) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 88. [\[10\]](#%5Fftnref10) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 93. [\[11\]](#%5Fftnref11) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 95. [\[12\]](#%5Fftnref12) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 97. [\[13\]](#%5Fftnref13) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 98. [\[14\]](#%5Fftnref14) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 94. [\[15\]](#%5Fftnref15) Bretter: *Temetés Zsögödön, i. m.,* 91. [\[16\]](#%5Fftnref16) Bretter György: *A szövegek előtt* \= Bretter György (szerk.): *Szövegek és körülmények*, Bukarest Kriterion Könyvkiadó, 1974, 8.