> ## Content Index
> Fetch the complete content index at: https://www.uh.ro/llms.txt
> Use this file to discover other available public pages before exploring further.

# Székelyföld dialektikája 2: A fordított utópia
- URL: https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-2-a-forditott-utopia/
- Published: 2023-08-04T10:38:28.000Z
- Updated: 2025-05-19T10:56:23.000Z
- Description: A demokratikus és egalitárius politikai szenvedély szerves részét képezi a székelység történelmének, s erre támaszkodni érdemes.
- Author: Borbély András
- Tags: Vélemény, Bözödi György, feudalizmus, fordított utópia, parasztdemokrácia, Székely bánja, székely forradalmak, székelyek története, Székelyföld, székelység, történelem, #wp, #wp-post, #Import 2025-04-01 15:37

Induljunk ki abból, amit **Bözödi György** először 1938-ban megjelent *Székely bánja* című kiváló szociográfiájában *fordított utópiá*nak nevez: „A székely nép mai gazdasági és társadalmi életének, lelki válságának megértése végett vissza kell pillantanunk mélyebben a múltba, annál is inkább, mert ez a múlt lényegében ismeretlen. 

[A sorozat első része ide kattintva olvasható.](https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-1-a-karneval/)

**A köztudatban hamis utópiát tettek általánossá a székelységről, mely a többi utópiákkal ellentétben fordított** – amint székely voltához illik is –, **valamikor valóság volt, s csak később vált üres elméletté.”**[\[1\]](#%5Fftn1)

Ez a székely utópia tehát nem azért hamis, mert megvalósíthatatlan, hanem mert anakronisztikusan használják fel: **olyankor is valóságnak tekintik, amikor már csak a múltból örökölt eszme.**

Bözödi gondolatmenetének megértéséhez két dolgot kell megkülönböztetnünk: egyfelől a székelység középkori társadalmi szervezetét, **az egalitárius parasztdemokráciát**, másfelől a székelység koraújkori történetét, amikor ennek a demokráciának az újraintézményesítése érdekében, tehát *egy eszme nevében* **a székelyek sikertelen forradalmak sorát vívták a kiépülő feudális hatalommal szemben**. 

Az első vonatkozásában nagyon kevés megbízható forrásunk van, mivel a sajátos székely társadalmi szervezetről szóló első írásbeli források egy olyan időszakból származnak, amikor már elkezdődött ennek felszámolása, hierarchikus feudális struktúrák szerinti átszervezése. Ez azonban nem ok arra, hogy kételkedjünk a létezésében, annál is inkább, mert a második időszak székely parasztforradalmainak ez képezi az eszmei-politikai kiindulópontját és hivatkozási alapját.

**A valamikori valóság (a parasztdemokrácia) vesztes forradalmak politikai eszméjeként él tovább:** ezt jelenti a *fordított utópia*. Ugyanakkor arra is érdemes figyelnünk, miként válik külön a Székelyföld Bözödi által összefoglalt történetében a *valóság* és az *eszme* (utóbbit nevezhetjük akár imaginárius alkotásnak is), melyek innentől kezdve egymástól elváló történeti pályákon haladnak tovább.

### Mi történt tehát?

„A székely nép XVI. századi története egy hatalmas lázadás. Állandó forradalmakkal, minden végső erejét összeszedve igyekszik megszabadulni a főurak elnyomásától, visszaszerezni elvesztett szabadságát, hogy aztán az eredménytelen harcban végképpen összetörve, tehetetlenül adja meg magát. A Székelyföld társadalmi, gazdasági és politikai élete teljesen átalakul. Száz év alatt nyolc forradalom pusztított végig a székely hegyek között, és nyolcszor veretett le a kétségbeesetten küzdő székely nép: 1506-ban, 1519-ben, 1559-ben, 1562-ben, 1576-ban, 1600-ban, 1602-ben és 1603-ban. A magyarországi jobbágyság erejét 1514-ben végképp megtörték, de a székely nép több mint száz esztendeig állta az ott elveszett harcot.”[\[2\]](#%5Fftn2)

Ez az időszak tehát a székelység valódi forradalmi korszaka. Azt mondhatjuk, ezeknek a forradalmaknak a leverése után válik a székelység számára meghatározóvá egy konzervatív történeti viszonyulás abban az értelemben, hogy a mindenkori nyomorúságos jelennel szemben ragaszkodik egy régmúltban valóságosnak tudott szabadságeszméhez. 

Sőt bonyolultabb és traumatikusabb formában: **már az eszményre magára nem emlékszik, csak arra, hogy elveszített valamit, anélkül, hogy tudná, mit; és hogy miért volt az veszteség**. Ha az emlékezet így már csak *a veszteség mint olyan* emlékét őrzi, a hiányt magát, megtört emlékezet jön létre.

Ami a forradalmak politikai célja volt előbb (az egalitárius parasztdemokrácia visszaállítása), ezeknek elmúltával és vereségével részben kulturális hagyománnyá, részben egy hiányzó hagyomány utáni vággyá válik, amelyhez annak ellenére is ragaszkodnak, hogy a társadalmi-történelmi környezet ezt nem támogatja, illetve anakronisztikusnak ítéli. 

Mindez azt is elárulja, hogy a hagyomány iránti vágy, amelyet konzervatívnak gondolnánk, itt egy alapvetőbb hiányra utal, amelyet a hagyományok puszta „feltalálása”, „őrzése”, „ápolása” sohasem pótolhat. Sőt, ezek a pótlékok mindig újra csak arra (vagy inkább annak üres helyére) emlékeztetnek, ami elveszett.

A székelység *forradalmi tudata* fordult ekkor át ellentétébe, egy múltbeli eszméhez, egy imaginárus képzethez való csökönyös ragaszkodásba. És ennek a ragaszkodásnak a makacs ereje maga is annak a jele, hogy **többről van itt szó, mint valamiféle antikvárius múltba merülésről: indulatelfojtás rejlik mögötte**. A hagyomány vágya és aközött, ami régen elveszett, rés tátong, s ez ahhoz a kérdéshez vezet: túl minden hagyományon átemelhető-e valami későbbre, a jelenbe abból, ami régen elveszett?

Mindenesetre észre kell vennünk, hogy bár e történeti viszonyulás, a múlt felé fordulás *formailag* konzervatívnak látszik, a – mára persze jócskán elhomályosult és ábrándossá szelídült – *tartalom* meglehetősen provokatív és radikálisan jelenszerű, élő: **egy önellátó, a vagyon, a hatalom, a rang felhalmozását és központosítását megakadályozó, egyenlőségelvű, lényegében kommunisztikus társadalom akarása**. 

Mindehhez hozzá vehetjük a forradalmi korszak tapasztalatait, az antifeudális ellenállás rendíthetetlen indulatát, amely sem magyar királynak, sem erdélyi fejedelemnek, sem nemesi felsőbbségeknek, sem semmilyen állami tekintélynek **nem hajlandó feltétel nélkül alávetni magát, mivel maga fölött urakat nem, csak szövetségeseket ismer el**, ugyanakkor igényt formál a maga autonóm társadalmi szervezetére.

### Nos, ha valóban ez a „székely konzervativizmus” valódi tartalma, 

**akkor ebben a jelen számára is érvényes iránymutatás rejlik**. Egy ilyen politikai akarat ma is igazolható.

A forradalmi időket követő feudális káosz időszaka, amikor jellemzővé vált, hogy a „székely renden” csak az egyenlőség felbomlása után kiváltságokat szerzett „főbbeket” értették, melyben a székelység zöme, a nyomorgó többség (földönlakók, jobbágyok, zsellérek és parasztok) nem számított bele, s amikor a székely köznép nem egyszer saját, a szabadságaiból őt kitagadó felsőbbségével szemben kényszerült lázadásra és erőszakra, egészen 1848-ig tartott. 

**De az egalitárius szenvedély még ekkor is élt**, noha maga Kossuth is félreérti a helyzetet, amikor úgy véli, a székelyek privilégiumait meg kell szüntetni a modern polgári jogegyenlőség szellemében: hiszen privilégiumok már rég nem illették meg a szolga- és jobbágysorba süllyedt székelyföldi köznépet, csakis a szűk székely nemesi réteget. 

Utóbbiakkal azonosította a szokásos tudatlan köztudat, s olykor a tudomány is az egész székelységet, s azt hazudta, hogy a Székelyföldön nem is volt jobbágyság. De a „Székely Köztársaság” gondolata közvetlenül Trianon előtt is fölmerült, nyilván anakronisztikusan, de azért jelezve, hogy a jelentős gondolatok nem múlnak el olyan könnyen.

Ez tehát a székelység legősibb politikai eszméje: a középkori egyenlőségelvű, szabadparaszti demokrácia. 

**Nyilván nem azt akarjuk mondani, hogy egy ilyen középkori parasztdemokrácia megvalósítására kellene ma törekedni. Csak azt, hogy a demokratikus és egalitárius politikai szenvedély szerves részét képezi a székelység történelmének, s erre támaszkodni érdemes.**

Bözödi György koncepciója természetesen magán viseli saját korának bélyegét is: az 1930-as évek népi szociográfusainak és falukutatóinak tényfeltáró, realista radikalizmusát, a népi demokratizmus, a Népfront és az antifasizmus szellemét, szemben az akkor is domináns konzervatív-romantizáló transzilvanista giccsparádéval és a horthysta-revizionista konszenzussal. A parasztdemokrácia víziója így nem csak a középkorról és a koraújkorról szólt. Bözödi a 20\. század eleji székelység „lelki válságának”, meghasonlásainak történeti okait kereste és vélte megtalálni a régi egyenlőség-eszme bukásában és a feudális káosz elúrhodásában. Írása így saját korának szóló programként is olvasható.

A sorozat harmadik része [itt olvasható](https://www.uh.ro/szekelyfold-dialektikaja-3-a-belso-masik/).

###### [\[1\]](#%5Fftnref1) Bözödi György: [*Székely bánja*](https://mek.oszk.hu/08000/08075/08075.pdf?ref=uh.ro), Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2012, 23.

###### [\[2\]](#%5Fftnref2) Bözödi: *i. m.*, 32.