> ## Content Index
> Fetch the complete content index at: https://www.uh.ro/llms.txt
> Use this file to discover other available public pages before exploring further.

# Így szilvesztereztünk régebb
- URL: https://www.uh.ro/igy-szilvesztereztunk-regebb/
- Published: 2012-12-28T13:10:53.000Z
- Updated: 2012-12-28T13:54:09.000Z
- Description: Bérelhető kulcsosház nem volt, de petárda, karbidosdoboz és elveszett célok annál inkább. Hajdani szilveszterezések – egy kis nosztalgia.
- Author: Katona Zoltán
- Tags: #Import 2025-09-04 13:04

![30599 szilveszter6](http://194.38.104.52/images/stories/Katona/szilveszter/30599_szilveszter6.jpg)

Bérelhető kulcsosház nem volt, de petárda, karbidosdoboz és elveszett célok annál inkább. Hajdani szilveszterezések – egy kis nosztalgia.

Amikor még az évszám nem 2-es számjeggyel kezdődött, hanem 1-essel (pontosabban 19-essel), a szilveszterezések is mások voltak – annál is inkább, hiszen gyerekek, kamaszok voltunk, akiktől távol állt a mértéktelen alkoholfogyasztás, a duhajkodás, a nagy újévi fogadalmak, no meg a pénzszórás, pezsgőlocsogtatás. Mégis szívesen gondolunk vissza azokra az időkre.

## A karbidos doboz és még öt lövés

„Előételnek jó volt..." – jegyezte meg a barátom. De akkor már futottunk, rohantunk. Akkorát lőtt a lépcsőházban, hogy megmozdult a blokk.

Megboldogult gyerekkorunk kedvenc szilveszteri elfoglaltsága volt a „robbantás". Vagy a lövés. Nesszkávés fémdobozzal, karbiddal, nyállal, gyufával. **Iszonyatosat szólt.** Magyarázatot azóta sem tudunk adni a miértre, mert azóta kinőttük – pontosabban 1989 december 31-én nőttük ki, mert akkor már nem lehetett lőni, lévén néhány nappal azelőtt még sokfelé lőttek ebben a szerencsétlen országban, s az bizony nagyon sok ártatlan ember életébe került.

De addig évekig azzal szórakoztunk, hogy a **szilveszter éjszakáját átdurrogtattuk.** Karbidot „szerelni" lehetett, mert akkoriban még elég gyakran építettek blokkokat, s akárcsak a „bermáncsövet", ezt is az építőmunkásoktól lehetett beszerezni. Aztán kelett egy fémdoboz (nesszkávés vagy inkakávés), aminek az alját százas szeggel kilyukasztottuk, beleköptünk néhányszor és néhányan, megráztuk, a lyukat befogtuk, a fejlődő gáz pedig gyűlt. A technika a következő volt: lefektettük a hóra, ráléptünk megtartani, **majd a kis lyukhoz égő gyufát tartottunk** – a következő pillanatban akkorát dörrent, hogy élmény volt hallgatni.

![karbidloves](http://194.38.104.52/images/stories/Katona/szilveszter/karbidloves.jpg)

Aztán még egyszer és még egyszer. Mármint nekünk volt élmény. A felnőtteknek – főleg az idegesebbjének – már nem annyira. Lépcsőházba belőni nem volt ildomos, de a produkció tökéletesebb volt a visszhang miatt, ami megtízszerezte a hangerősséget. No meg futni kellett utána, sűrű ajtónyitogatások meg *„Az isten ba...on kurvakölyköt!", „Ha megfoglak, a fületeket a kezetekbe adom, te!", „Megnyúzlak te, s apádnak főlviszlek!"* – ilyen és hasonló kiabálások közepette mentettük az irhánkat. De megérte.

Gyerekek voltunk. Bocsánat...

## Az acélvattás forgótűz

Nem volt kulcsosház, sem petárda. Hogy virslit együnk szilveszterkor? Nem tudtuk, hogy azt kell. A képernyők jelentették a nagyvilággal való kapcsolatot, azon néztük, hogy máshol már átléptek az új évbe, közben mi meg sóvárogtunk.

Mert nekünk nem voltak színes, az égbe felkúszó robbanóink. De gyártottunk mást! Kellékek: nesszkávés doboz, egy öklömnyi karbdt. Utóbbi beszerzése nem volt annyira egyszerű, de **egy képregényért cserébe adtak annyit, hogy kedvünkre pufogtathattunk.** A doboz aljára egy szeggel lyukat ütöttünk, belehelyeztük a karbidot. Egyet ráköptünk, lecsuktuk, az ujjunkkal a rést befogtuk. Pár másodperc múlva már gyújtottuk a gyufát, a lyukhoz közelítettük a lángot, a felgyülemlett gáz pedig ellőtte a doboz fedelét, egy nagy pukkanással tette mindezt. Amennyiben extra hangot akartunk kicsikarni, akkor a tömbház földszintjén robbantottunk, úgy, hogy az egész házat felvertük.

Az extrát azonban a forgótűz jelentette. Ehhez nem kellett más, mint egy tekerintés acélvatta - azt meggyújtva, majd az egyik kézbe tartva körbeforgatva olyan hatást keltett, **mintha a legdrágább nyugatnémet tűzijátékot szereztük volna be.**

Aztán meghallgattuk az elnöki jókívánságokat, megettük a töltelékes káposztát, lejátszottuk az év első amerikai hetezését, majd nyugovóra tértünk.

Mindezt akkor, amikor még nem kettőssel kezdődött az évszám.

## Skywalker, a világmegmentő

Talán egy ugyanolyan év vége volt, mint az idei, csak az évszám még a múlt századot jelölte. Egyesek talán akkor is a világ végét várták. Felvettük a szép, kényelmes ruhánkat és a délutáni sötétben átcsoszogtunk a rokonsághoz, ahol meleg lakás és terített asztal várt. A felnőtteknek a szokásos program volt: evés, ivás, hajnalig tartó sztorizás. Mi, gyerekek azonban **színes tévén magyarul beszélő, színes filmet néztünk.** Ez talán ma nevetségesen hangzik, de akkor nagy dolognak számított.

![satrwszilveszter-01](http://194.38.104.52/images/stories/Katona/szilveszter/satrwszilveszter-01.jpg)

Friss kenyérrel robbanásig főzött virslit ropogtattunk az ágy közepén, szemünk végig a képernyőre tapadt. Nem mellékesen a virslit minden harapás előtt **abba a finom mustárba márthattuk, amit azóta sem lehet kapni.** Akkor még nem értettem mindet, az *intergalaktikus bolygóközi háború* fogalma nagyon idegen volt. De év vége lévén, valahol valakik világvégét vártak és valakik a világot mentették meg. Legalábbis a színes, magyarul beszélő sci-fiben így történt. Akkor azt az év végét **Luc Skywalker** és társai mentették meg számunkra az unalomtól és filmbéli társaiknak a világvégétől. Az intergalaktikus egyensúlyt azóta is tartják, hisz a világvége még mindig várat magára.

## Az elveszett kívánságok

Nem akartam a nagyszülőkkel szilveszterezni egy kis faluban, unalmasnak tűnt a terv, mégis ez a legemlékezetesebb gyerekkori óesztendőm. A szüleim elhúztak, én meg ott maradtam a rotyogó töltött káposzta illatában. Akkor még élt az a nagymamám, akinek nem volt tévéje, rádiórajongó volt, **egy évben egyszer eljött, hogy együtt nézzük a tévét.** Már volt Duna. Egész este izgatottan vártam az éjfélt, amikor is nem pezsgőt bontottunk, hanem elmentünk a torony alá, meghallgatni az imát, amelyet csak a mi falunkban, csak az ó és az újév között mond a tiszteletes.

![](http://194.38.104.52/images/stories/Bedohazi/ParlamentiValasztasok2012/Kenos/kenosszentmarton-07.jpg)

Aztán a jó melegben felfaltuk a káposztát, és a csempekályha tetején sült almát fogyasztottunk hozzá desszertnek. Ez volt a legnyugodtabb, legkevesebb feszültséggel telt szilveszter, amit eddig megértem. Voltak benne nóták, himnuszok, kabarék, belefért, a magyar újév mindig lekési egy órával a székelyt.

Aztán aludtunk a meleg dunyha alatt, a kályhában recsegő tűz mellett reggelig. Hogy újra kezdődjön, akárcsak a tavalyi télen, az egyik falu végétől a másikig tartó szánkózás.

A kétezres évek elején már egyedül is elengedtek bulizni, **izgatottan készülődtem a partira a bepasizás reményében.** Oda, ahol nem vigyázzák felnőtt szemek a pezsgőfogyasztást, és ahol a hajnalig tartó táncot egymás-hegyén hátán szunnyadás követi. A bepasizás elmaradt. Azóta sem voltam ilyen táncos szilveszteri mulatságon.

Előtte való évben pedig a barátnőmmel kettesben szilvesztereztünk, a szülők kirúgtak a hámból, mi, két fiatal, nagyreményű csitri együtt búslakodtunk a spenótfőzelék felett. Megittunk ketten egy fél liter bort, és leírtuk, hogy mit szeretnénk a következő esztendőben, és az egész előttünk az életben elérni. A cetliket gondosan leragasztottuk, jó helyre eltettük, hogy majd jövőben ellenőrizzük, sikerült-e elérnünk a célokat. **Azóta sem találtuk meg.**