> ## Content Index
> Fetch the complete content index at: https://www.uh.ro/llms.txt
> Use this file to discover other available public pages before exploring further.

# Honnan mérjük az udvarhelyi focit?
- URL: https://www.uh.ro/honnan-merjuk-az-udvarhelyi-focit/
- Published: 2021-11-30T11:27:18.000Z
- Updated: 2025-04-01T15:05:57.000Z
- Description: Erről és sok másról beszélgettünk Katona Zoltánnal, aki könyvet írt a helyi labdarúgás történetéről.
- Author: Gál Előd
- Tags: Sport, évforduló, Katona Zoltán, könyv, labdarúgás, #wp, #wp-post, #Import 2025-04-01 16:38

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0777.jpg)

###### Fotók: GÁL ELŐD

**Katona Zoltán** történész és újságíró korábban munkatársam volt, és mindig leesett az állam, hogyan fér el a fejében ennyi információ. Ha fociról beszélgettünk, úgy húzta elő zsebéből egy régi világbajnokság mérkőzéseinek eredményeit, vagy éppen egy kilencvenes években lejátszott BL döntő gólszerzőit, mintha egy lexikonból olvasná. Nem csak a nagy érdeklődésre igényt tartó mérkőzésekről tudott visszaidézni, hanem a legtöbb mérkőzésről, amelyet az éppen aktuális udvarhelyi labdarúgó csapat játszott. Mindegy, hogy Zoli csak olvasott róla, vagy jelen volt a meccsen, bár **a legtöbb meccsen jelen volt, az első kilátogatása óta**, ami még a nyolcvanas években történt.

Valószínűleg, ha könyvet szeretnék megjelentetni a székelyudvarhelyi labdarúgásról, hozzá fordulnék, ahogy tette ezt a *Székelyudvarhelyi FC* is, amely idén **a helyi labdarúgás százéves évfordulója miatt szeretett volna visszatekinteni városunk focimúltjára**.

Katonával a héten megjelenő udvarhelyi focikönyvről, de főleg a fociról beszélgettünk. Annak udvarhelyi történetéről, és arról, hogy miért kell erről egyáltalán könyvet írni, és hogy honnan is kezdődik az egész udvarhelyi labdarúgó történet.

# **Én ezt úgy látom, mint egy kultúrát**

– kezdi beszélgetésünket, hozzátéve, hogy biztosan sokan vannak még a világon, akiknek a labdarúgás kultúrája jár a fejében, amikor meccset néznek. Amikor figyelik **Trent Alexander Arnold**ot, a világ egyik legjobb jobbhátvédjét, visszatekintenek, hogy hogyan fejlődött ez a pozíció **Buzánszky Jenő**től **Cafú**n, vagy éppen **Dan Petrescu**n keresztül, mert ő is valami hasonlót játszott a kilencvenes évek Chelseajében.

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0780.jpg)

„Számomra nem az a futball, hogy huszonkét ember fut egy labda után. Ezeket az előzményeket én tudom, ahogy azt is, hogy ez a tudás nem kiváltságos, ezt bárki megszerezheti. Persze **abból, hogy történelmi mozaikokból raksz össze egy focimeccset, nem lehet következtetéseket levonni.** Úgy gondolom, hogy egy nagyon komplex történet a labdarúgás maga. A nagy labdarúgás is, és a mikró labdarúgás is, amiről mi beszélünk” – vág bele.

# **Adott egy kisváros,**

aminek van egy olyan futballmúltja, mint bármely más kisvárosnak. „Mi még annyira szerencsétlenek voltunk, hogy **egyetlen dolgot tudunk felmutatni, hogy egyszer voltunk másodosztályosok**”. Katona szerint felmerül a kérdés, hogy miért is írjon egyáltalán erről könyvet ember. „Évtizedeken keresztül a városlakóknak, és főleg a férfitársadalom nagy részének a mindennapi hangulatát meghatározta a foci. Ma is meghatározza valamennyire, de nem olyan erősen, mint mondjuk a hatvanas-hetvenes években, vagy a kilencvenes években” – válaszolja is meg rögtön kérdését. Ezt részben a lakosság növekedésével magyarázza, részben azzal, hogy éppen hogy megy a szekér a csapatnak, amikor jól, valamelyest a nézőszám is nőni kezd.

„Gyerekkoromban **olyan meccseken voltunk, hogy alig lehetett helyet kapni, pedig nagy volt az a stadion. Akkor két lelátó volt**” – idézi fel a sétatéri stadionról, amely ’68-ban épült azzal a lelátóval, amit lebontottak a jelenlegivel szemben. Az új, park felőli lelátó valamikor a hetvenes években készült, eleinte emelvényt és padokat helyeztek oda. A stadion előtti időkben is volt élet, arról kérdezem Zolit, honnan mérik ezt,

# **miért idén ünnepeljük a százéves udvarhelyi labdarúgást.**

június 19-én, vasárnap délután rendezték a *Székelyudvarhelyi Hargita Testedző Egylet-Keresztúri Atlétikai Klub* mérkőzést, ami 3-0-ra végződött. **Ez a barátságos volt az első hivatalos mérkőzés**, amit az akkori szabályoknak megfelelően, szabvány méretű pályán játszottak le. Mivel Székelyföldet a trianoni döntés értelmében Romániához csatolták, ezen év őszén már be is nevezett a város az országos labdarúgó bajnokságba – osztja meg az első hivatalos adatokat Zoli, aki az arra utaló jelekről is mesél, hogy **korábbra nyúlik vissza történetünk.**

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0737.jpg)

Például akkorra, amikor **Papp-Zakor Endre**, 1910-11-ben elhozza az első labdát Székelyudvarhelyre, vagy akkora amikor az első világháború előtt az akkori iskolák, a Gimnázium, a Református Kollégium, a Főreáliskola, és a Kő- és Agyagipari Szakközépiskola egymás között bajnokságot szerveztek.

# **De ki az a Felméri Lajos?**

Nekem ő úgy tűnt fel, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetem itteni kirendeltségén van egy **Felméri Lajos** terem. Ő udvarhelyi születésű, úgyhogy gyorsan utána akartam nézni a neten, a könyvtárban. Kiderült, hogy az a kép, ami fel volt rakva a teremhez, nem is őt ábrázolja, azóta cserélték, mert szóltam, hogy bocsi, utánanéztem, és az egy teljesen más ember. Ő volt az az udvarhelyi pedagógus, aki a kiegyezéskor elmegy Angliába és Skóciába tanulmányi útra, ahol megy a foci, a rögbi, a krikett, tehát az angol játékok az iskolákban – mesél **Katona.**

Azért tartja fontosnak a Felméri szerepét, mert nagyon jelentős pedagógus lett – kinevezték a kolozsvári tudományegyetem, a mai Babeș rektorának. Sajnos négy nap múlva meghalt vérmérgezésben. Felméri – Katona kutatásai szerint – **az első erdélyi magyar ember volt, aki látott labdarúgást**, és ezt a játékot több labdajátékkal együtt hozta haza. Kolozsváron például labdázó kört alakított, ahol fociztak, kriketteztek. Egészen addig, amit itthon testnevelésnek neveztek, az a porosz hatás miatt nagyon katonás, inkább kiképzésjellegű volt, és Felméri Lajos felfedezte, hogy ezt úgy is lehet, ahogy a skótok, meg az angolok: játszva. Tulajdonképpen emiatt **őt is lehet az udvarhelyi foci egyik ősatyjának tekinteni**, vélekedik Katona, aki ezzel is indítja a könyvet. Illetve azzal, hogy mekkora szerepe volt a futball elterjedésében annak, hogy mi

# **iskolaváros vagyunk.**

Mert éppen emiatt az 1900-as évek elején úgynevezett tornaünnepélyeket tartottak, mutat is erről Zoli egy fotót, ezen a mai asztalitenisz-terem is látszik, az ünnepély éppen előtte.

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0758.jpg)

„**Ez a terület tulajdonképpen az udvarhelyi sportnak a bölcsője.** Onnan nőtt ki a kézilabda, a futball, majd később az asztalitenisz, ez volt az *Akarat sportkomplexum* a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években, és most is ott a csarnok” – kalandozik el a képről. Az említett tornaünnepélyeken labdarúgó és kézilabda mérkőzést rendeztek a húszas évek végén, hiába, hogy **Ferencz Árpád** csupán harmincas évek végén szervezte meg az első női, majd a férfi kézilabdacsapatot a gimnáziumban. „Hogy négy ekkora iskola legyen egy ilyen kicsi városban, ez akkori székelyföldi viszonyok között példátlan volt, ezért tudott a sport ennyire népszerűvé válni, köztük a labdarúgás is” – mondja.

**Több pálya is volt**, egy baromvásártéri pálya a mai zöldségpiac helyén, a Küküllőparton. Utána volt a kollégiumkerti pálya, amit 1923-ban avattak fel a mostani stadion és a sínek között. Volt egy pálya az ötvenes-hatvanas években ahogy a piaccal szembe állsz, van az a kis utca, ami a bútorgyár mellett elmegy. *Tudod miért hívjuk Sport utcának?* Ott volt a Fások pálya, amit IFET pályának is hívtak, csak mivel nem volt engedélyeztetve, hivatalos mérkőzést nem, csak ifjúsági mérkőzést lehetett rajta rendezni. S ezek párhuzamosan működtek: az egyiken folyt az ifinevelés, a másikon játszották a barátságos, a harmadikon a hivatalos meccseket – tágítja tovább a tudástárunk Katona, aki szereti hangoztatni magáról, hogy

# **történészként és újságíróként a felejtés ellen küzd.**

Éppen ezért több legendát is megcáfol a könyvben. 1971-ben készült ez a kép, mégpedig egy Székelyudvarhelyi UMTE mérkőzésen. A fehérmezesek a budapesti *VM Egyetértés* együttese – vesz elő egy másik fényképet.

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0749.jpg)

Ez később úgy terjedt el az udvarhelyi folklórban, hogy az *MTK*\-val játszott a hazai csapat barátságos meccset. A Vörös Meteor Egyetértés egy másik csapat volt, ami az 1974-75-ös szezonban egyesült az MTK-val, a téli szünetben törölték az eredményeit és azután MTK VM-nek nevezték a rendszerváltásig. A Vörös Meteorban is magyar válogatottak voltak: **Halápi, Sóvári Kálmán**, aki azelőtt öt évvel az angliai világbajnokságon játszott, tehát valóban egy igazi nagy csapat volt, de nem az MTK.

„Napjainkban az átromanticizálása és a mitizálása folyik a múltnak, amivel én történész végzettségemmel soha nem leszek kibékülve. **Azzal, hogy vannak ilyen mítoszok, történelmi rablómesék, hogy nagyapám azt mondta, hogy... Ezekből nagyon sok minden nem igaz.** Sajnos. Bár igaz volna. A történelmi emlékezetet nagyon sok módon ki lehet forgatni. Én bármennyi anekdotát is tudok az udvarhelyi foci történetéről, ragaszkodtam a tényekhez” – magyarázza Katona, akinek nem kevés nyomozómunkájába került az elkészítés. 

Volt például eset, hogy kapott húsz képet **Balázs Feri** bácsitól, azzal a kísérettel, hogy „Zolika, nem tudom, hogy ez honnan van, azt tudom, hogy a hatvanas évek végén fényképeztem”. Ő kinagyíttatta ezeket és a képen csak annyit látott az eredményjelzőn, hogy ASA, és hogy a hazai csapat 3-0-ra nyert. Ebből azt hitte, hogy a vásárhelyi ASA stadionját ábrázolja a kép, akik megvertek minket, de az is eszébe jutott, hogy nem lehettünk velük egy csoportban, mert mi a negyedosztályban, tartományi bajnokságban játszottunk, az ASA pedig felsőbb osztályban. Végül **Széll Karcsi** bácsi jött rá, hogy az a szebeni stadion, és mi a szebeni katonacsapattal játszottunk, hisz katonacsapat volt még, nem csak Vásárhelyen. Ott volt például Bukarestben a CCA (Casa Centrală Armatei), amiből később lett a *Steaua* a hatvanas években. A CCA-ban még játszott **Jenei Imre**, meg **Boné Tibor**, aki Udvarhelyen is volt edző.

Van egy olyan képsorozat, hogy valakik ugyanilyen mezben vannak, tehát akkor az a visszavágó volt értelemszerűen – magyarázza. Később az öregektől megtudta, hogy itthon nyertek kettő-nullra: „**Csavar Zoli** bácsi el is mondta, hogy az első félidőben egy góllal vezettek és Szeleséknek a háza tetejére lőtte ki az egyik nagy helyzetet”. Vagy ott volt

# **a Jiul elleni botránymeccs, 1968\. március 3-án.**

Az egy olyan mérkőzés volt itt, Udvarhelyen, amelyiken befutottak az emberek a pályára, félbeszakadt a mérkőzés. „Hogy úgy mondjam, az udvarhelyi futballhuliganizmus bölcsője – nevet fel Katona. Erről a mérkőzésről is kapott fényképeket, amelyek soha nem jelentek meg sehol: „látszik, hogy milyen volt, amikor az emberek futnak be a pályára. Azon a pályán kőkemény tartományi mérkőzéseket játszottak”.

Zoli a történelmi vonatkozásokról is mesél, arról, **milyen változások történtek politikai nyomásra.**

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0774.jpg)

„Most **hülyén hangzik ezt így kimondani, de az 1973-as feljutásunk a másodosztályba Nicu Ceaușescunak köszönhető.** A Sportul Studențesc kiesett volna, meg kellett menteni ettől, és az egész bajnokságot átszervezték, a 16 fős bajnokságot felduzzasztották 18 fősre, azért hogy maradjanak bent. Most három éve is ezt akarták csinálni a Dinamóval. Ez az ország ilyen, kelet-közép Európának **ilyen a kultúrája, egyet valaki gondol, és ha át tudja verni azon, akin át kell, akkor átveri.** Ilyen egyszerű ez az egész. Inkább a lenti ligáknak is felemelték a létszámát, hogy ne tudjon senki semmit mondani, csak hogy a Sportul bent maradhasson. 1973 júniusában kudarcként éltük meg azt, hogy a *Székelyudvarhelyi Textil* sokadik nekifutásra nem jutott fel a másodosztályba, aztán néhány hét múlva, amikor megtörtént Bukarestben az átszervezés, megjelent a nagy, dörgedelmes cikk, amit elő is kerestem: hogy márpedig a csapat feljutott” – mondja.

# **Nem kis kutatómunka**

előzte meg a könyv elkészülését, és könyvek, újságok bújása mellett sok év interjúit használta fel, sokat készített most is. „Sokszor nem emlékeztek pontosan eredményekre. Főleg a hetven éven felüli interjúalanyok. Volt, aki 3-1-re emlékezett, volt, aki 6-1-re. Elővettem akkor az adott dátumú újságot, akkor már volt Hargita, és benne volt, hogy 5-1-re nyertek, s kik rúgták a gólokat” – avat be.

A cikk mellett megjelent kép alapján nyomozta ki, hogy ki az akkori 4-es számú játékos, **Jánosi Laci** bácsi, s a felvétel közepén látható labdarúgó 3-assal **Zsombori Gyula** bácsi, vagy elől, aki várja a labdát, az **Bokor Gyuri** bácsi. Többen már közülük nincsenek is köztünk – mondja Zoli, aki felkereste Széll Károlyt, vagy **Bálint Ferenc**et, a legidősebbek közül Csavar Zoltánt, Zsombori Gyulát, akik a hatvanas években játszottak, és egy 2005-ös, **Mósa Istvánn**al készült interjút is felhasznált. Ő 2006-ban elhunyt. Egy korábbi **Vofkori György** interjút is elővett, aki ugyan helytörténész, jelentős fejezetet szán a sportnak leírásaiban, és a **Kinda László**val, vagy **Péter Attilá**val készített interjúját is felhasználta, vagy a **László László**ét, aki 2015-ben meghalt, de az öregotthonban 2010 után felkereste őt Katona.

„Gyula bácsihoz, a testvéréhez most is ellátogattam. Ők ikrek voltak és most is volt olyan, hogy **egy bizonyos fényképet nézve mondtam neki, hogy ez Laci bácsi, nem maga.** Egy idő után annyi időt eltöltesz ezekkel az emberekkel, hogy már arról, hogy melyik lábával lő, felismered. Itt vannak mind a ketten a búcsúmeccsükön ’82-ben, itt meg Bálint Feri bácsi, amikor Brassóban a legmagasabb szinten játszott, öt évet. Az ő karrierje is érdekes” – mutogatja a fényképeket Zoli.

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0751.jpg)

A könyv körülbelül 150 oldalas és szerzője szerint

# **sok-sok infó van benne,**

amiből olyan sokat nem is kellett most összeszedjen, hisz az érdeklődése miatt az évek során már hozzákerült. „Például, hogy ki volt az a nagy játékos, akiről sokat hallottam, de nem láthattam, és kiderült, hogy ott lakott mellettem két blokkal. Voltak, akiket már csak öregfiúk meccsen láttam a nyolcvanas években. Nyilván nem úgy játszottak, mint **Botorok Jancsi** akkor fiatalon, de az emberek bekiabálták a nevüket és ez engem érdekelt akkor. Érdekelt, hogy ki az a **Dali Ferenc**, akit én már nem láttam élőben játszani a Haladásban, de azt tudom, hogy 1984-ben, amikor az volt a tét, hogy vissza kellett jutni a megyei bajnokságból a harmadosztályba, akkor ő rúgott egy akkora gólt, hogy azóta is csodájára jártak. Mindenki emlékezett a kilencvenes években a Dali nagy lövésére, a **Borsos Kálmán** nagy fejesére, vagy éppen a **Szávuj Attila** cseles góljára, ők vitték vissza tulajdonképpen a csapatot a harmadosztályba. Annak egyébként részletes krónikája van a könyvben is, **Péter Jóska** volt az edző, aki képeket is adott a korszakról” – mesél.

Mivel Zoli újságíróként sokat írt a régmúlt labdarúgásáról is évfordulók kapcsán, ezeket az anyagokat is felhasználta. Tudatosan **gyűjti bő húsz éve a cikkeket, fényképeket, relikviákat,** nagy archívumból merítkezett.

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0731.jpg)

„Ez szörnyűség, itt vannak ezek a zászlók, az a baj, hogy ezek nálam vannak jó helyen. Nem így kellene legyen. **Kellene legyen a klubnak – aki viszi az udvarhelyi futball, vagy kézilabda örökségét – egy emlékszobája, de legalább egy doboza, ahová ezeket elteszik.** Amikor 2005-ben csináltuk a *Leporoljuk az udvarhelyi sportmúltat* kiállítást, az Akarat épülete omladozott a stadion mögött, júliusban összeszedtem a dolgokat, még **Miklós Magdi**nak a leigazolási könyvecskéjét is, augusztus 23-án jött az árvíz s az épületet összedöntötte. Ha én akkor ezt a zászlót nem viszem el, ma valószínűleg meg sincs. Az élet ilyen. Én úgy gondolom, hogy ezek a történetek értékesek, és valamilyen fizikai formában kell tudjuk átnyújtani a következő generációnak” – osztja meg gondolatait, hogy miért ragaszkodik ezekhez a tárgyakhoz, és úgy általában a könyvekhez.

Beszélgetésünk során folyamatosan mutat egy újságcikket, vagy éppen egy fényképet Zoli: „nézd ezt! Mekkora meccs volt ez, ott is voltam 1988\. május 6-án. Szávuj Attila két gólt fejelt, de mint utólag kiderült, el volt adva a meccs. Ez akkora rangadó volt, hogy már azelőtt, a vasárnapi meccs előtt lázba volt az egész város. Arra is emlékszem, hogy hol ültem, és arra is, hogy a régenieknek a jobb hátvédjének Bundesliga-frizurája volt, és valaki mellőlem ráordibált, hogy te, cirkuszi pofád van, te.”

# **A könyvben mennyire jelennek meg ezek a személyes emlékek, mesék?**

– kérdezem, mire Zoli fel is olvas egy részt: „a Steauának két gólt vágó villámléptű **Bodoni Sándor** karrierjének egy 1988 őszén, Székelykeresztúron elszenvedett térdszalagszakadás vetett véget, 1990 februárjában pedig az alig húszéves nagy ígéretnek számító **Jakab Zoltán**, a későbbi sikeres futsaledző lába is Keresztúron tört el”. „Az is igaz, hogy fogalmazzak úgy, néha el-elfutott a kezem, de nem úgy, hogy az befolyásolna bármit is, azok a lábak tényleg Keresztúron törtek el” – mondja. A tények mellett a linearitásra is figyelt, „egybe nézte a folyamatot”. 

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/katonazoli-0753.jpg)

Vázlatosan **megvoltak a különböző korszakok fejezetei – amiket jól el lehet határolni** egymástól – lineárisan, ezeket dolgozta ki részletesen Katona, külön könyvtárakat nyitva a korszakoknak. A jelenlegi csapatainkról, az SzFC-ről és a Vasas Femináról szóló fejezettel zárul a könyv. Az SzFC-ről **Zátyi Tibor** írt, a csapat sajtósa, ez a fejezet a székely válogatott történetét is tartalmazza. Katona nem idegenkedett attól, hogy társszerzők legyenek, szerinte Tibinél jobban senki nem ismeri a mostani idők udvarhelyi csapatát.

„Tudjuk azt, hogy a kilencvenes években a *Hargita* kiesett, és a *Budvár* feljutott. Az annak volt a következménye, ami a ’90-es és 2000-es években Székelyudvarhelyen politikai és gazdasági szempontból lezajlott: a gyárak privatizálása. **Az, hogy a Matricagyárat privatizálni kezdték és a futballcsapat ott maradt magánkézben, ennek egyenesági következménye lehet az, hogy a csapat kiesett,** és hogy a többi vállalkozó csinált egy teljesen új csapatot és a játékosokat áthívják. Ezek a külső tényezők mindig benne vannak a futballban, nem tudunk ettől eltekinteni. Nem kell messze menni, Verestóy meghalt, omlott a kézilabdacsapat. **Ezt így egyben tudom csak nézni**, nem tudok én csak tegnapelőttre visszatekinteni, mindig elmegyek a gyökerekig. A könyvben is ezért kezdem Felméri Lajostól a történetet” – magyarázza Katona, és közben mutogatja a képeket.

„Mindegyikről tudnék mesélni órákat” – mondja, és ebben nem is kételkedem.