> ## Content Index
> Fetch the complete content index at: https://www.uh.ro/llms.txt
> Use this file to discover other available public pages before exploring further.

# Hogyan ne menjünk egymás agyára?
- URL: https://www.uh.ro/hogyan-ne-menjunk-egymas-agyara/
- Published: 2017-03-01T18:29:47.000Z
- Updated: 2017-03-02T13:07:35.000Z
- Description: Együtt élni nehéz: rendetlen a gyerek, idegesítő a szomszéd, borzalmas a kolléga. A baj mindig mással van. Vagy mégsem?
- Author: Simó Veronika
- Tags: #Import 2025-09-10 11:30

![gereb-tunde-01](http://194.38.104.52/images/stories/Veronika/Ger%C3%A9b%20T%C3%BCnde%20pszicho/gereb-tunde-01.jpg "Geréb Tünde Fotók:Szász Attila")

Együtt élni nehéz: rendetlen a gyerek, idegesítő a szomszéd, borzalmas a kolléga. A baj mindig mással van. Vagy mégsem?

Vannak emberek, akikkel nehezen jövünk ki. Bosszant a viselkedésük, nem értjük egymást, mégis valamilyen oknál fogva együtt kell élni, dolgozni, működni velük.

**Geréb Tünde** pszichoterapeutával arról beszélgettünk, hogy a hétköznapokban hogyan kezeljük a nehéz embereket, az idegesítő helyzeteket.

>  

> **Geréb Tünde** rendszerszemléletű pszichoterépiával foglalkozik.

> Ez a fajta terápia, vagy teljes nevén rendszerszemléletű egyéni-, pár- és családterápia, függetlenül attól, hogy kapcsolati problémáról van szó, vagy valamelyik családtag tünetel (un. indexpáciens) a terápiás munka fókuszaként a teljes családi rendszert tekinti. **Egyik családtag tünete a teljes családi rendszer összjátékénak az eredménye**, így a változás is a rendszer szintjén hozható létre.

> Például ha egy gyermek kezelhetetlenné válik, nagymértekben ellenáll, gyakran ez a szülők párkapcsolati konfliktusának elterelésére szolgál, a gyermek mintegy bevonódik a házastársi alrendszerbe. Ilyenkor nem elég a gyermeknek segíteni, a teljes családi rendszert kell átstrukturalni a maradandó változás érdekében.

Mit tehetünk akkor, amikor a legfontosabb emberekkel „nem talál a szó", vagy mondjuk egy munkatárs apró, de annál **idegesítőbb szokásait** kell napról napra elviselnünk?

A szakembert a lehetséges megoldásokról, a kiutakról és a másoknak nyújtott támogatás fontosságáról is kéredztük.

  
**Miért van az, hogy egyes emberekkel jól egyezünk, mások viselkedésétől falra tudunk mászni? Mi határozza meg, hogy mi idegesít minket másokban?**

Ez egy szubjektív dolog, mert nincs nálunk egy mindenkire érvényes mérce, ami alapján kategorizálni tudjuk az embereket. Sokkal inkább úgy mondanám, hogy vannak számunkra nehezen kezelhető személyek, akikkel **gondunk van a kapcsolatteremtésben.**

De a saját lelkiállapotunk, vagy a fáradtsági szintünk is erősen befolyásolja, hogy mire és mennyire vagyunk érzékenyek, hogyan értelmezzük mások működését, viselkedését velünk szemben.

Nagyon sokszor pedig **az zavar másban, ami bennünk is megvan**, de lehet, hogy nem annyira tudatos. Ahogy a mondás is tartja, más szemében a szálkát látom, a magaméban a gerendát nem.

![gereb-tunde-15](http://194.38.104.52/images/stories/Veronika/Ger%C3%A9b%20T%C3%BCnde%20pszicho/gereb-tunde-15.jpg)

De olyan is lehet, hogy tudom magamról, hogy ítélkező vagyok, és a másik szintén ítélkező ember zavar, mert valahol érzékenyítve vagyok erre a témára. Vagy lehet, hogy azon a területen **sérült vagyok.**

Például, ha kritikus szüleim voltak, magas elvárásokat támasztottak, ami nekem sérülést okozott, és a későbbi életemben egy tanár vagy egy felettes hasonlóan viselkedik, akkor ott „fölszisszenek" és idegesítőnek tartom azt az embert, aki lehet, hogy csak következetes a munkájában.

Ez **olyan, mint a seb a testen**, ahol egyszer megsérültem, és azon a ponton érzékeny vagyok.

**Tudjuk az ilyen sebeket gyógyítani?**

A jó kapcsolatok gyógyíthatnak. Ezek mentén lehet gyógyulni, ez érvényes egy jó barátságra, házasságra, vagy rokoni viszonyra, ahol elfogadást tapasztalunk a magunk tökéletlenségeiben, ott tudunk változni pozitív irányba.

Ez a pszichoterápia egyik fontos eszköze. Onnan indulunk ki, hogy hozom magamat a problémáimmal, tökéletlenségeimmel, és a terapeuta pozitív elfogadásnak a megtapasztalása elindítja a belső lelki folyamatokban a változást.

**Ha elfogadom valakinek a számomra bosszantó tulajdonságát, akkor nem áll fenn a veszély, hogy az úgy is marad, és nem fog megváltozni?**

De igen. Sokszor **szülőként is dilemma,** hogy ha a gyermekem állandóan pontatlan, és én elfogadom ezt, akkor megengedem, hogy olyan is maradjon. De valahol mégis ez a kiindulópont.

Sok szülő azt mondja, hogy nem szeretlek, ha ezt, vagy azt csinálod. Én úgy gondolom, **a szeretettel nem szabad játszani.** Nem lehet a pontosság, vagy egyéb tulajdonság a szeretet függvénye, szükség van az érzelmi elfogadásra.

Ezen túl azonban lehet arra törekedni, hogy egy kapcsolaton belül legyenek meg a játékszabályok.

![gereb-tunde-11](http://194.38.104.52/images/stories/Veronika/Ger%C3%A9b%20T%C3%BCnde%20pszicho/gereb-tunde-11.jpg)

Egy anyuka mondhatja például, hogy akkor foglak elvinni délután biciklizni, ha holnap reggel te is időben felkelsz. És ez nem a szeretet függvénye, hanem **igazodás egymás igényeihez.**

A szeretet nem csupán egy érzés, hogy de boldog vagyok, amikor látlak, hanem azt is jelenti, hogy hajlandó vagyok érted tenni, megadni neked azokat, amire szükséged van, tiszteletben tartani az igényeidet.

A családon belül is lehetnek alkati különbségek a családtagok között, például akadnak, akik rendszeretők, és vannak, akik kevésbé. Itt is össze kell hozni a **fair play működést**, hogy legyen egy kapcsolati etika, hogy ne csak az egyik alkalmazkodjon száz százalékig a másikhoz, senki ne legyen áldozat.

Ha nem így történik, akkor azt érezzük, hogy a másik fél **nem vesz figyelembe minket**, a szükségleteinket, ebből fakad az elégedetlenség.

**Mit tehetünk azokkal szemben, akikkel nem közeli a viszonyunk, de zavar a viselkedésük?**

Egymás tiszteletben tartása nem csak családban, hanem tágabb környezetben is fontos. Ha például valaki túl hangosan beszél, vagy **káromkodik** a munkahelyén, és ezzel zavar másokat, betör a magánszférájukba, még akkor is, ha nem feltétlenül nekik szól a mondandó, de kénytelenek végighallgatni.

Nagy kérdés, hogy ezt minként lehet megoldani. Az erkölcsi prédikációnak általában nincsen sok hatása. Sokkal inkább a személyi határok mentén lehet ezt megközelíteni, ha például azt mondom: **én ezt nem tűröm el**, mert ez nekem rossz. Elmondom, hogy zavar, nem tudok gondolkodni, bánt stb. és ennek mentén lehet kapcsolati játékszabályokat felállítani, anélkül, hogy alá- fölérendelt viszonyban lennénk.

Ha olyanok a körülmények, hogy rendszeresen érintkezni kell egy olyan emberrel, akinek a részéről visszaélést tapasztalunk, akkor a legjobb út ennek megszüntetésére az úgynevezett **énközlés.**

Ez azt jelenti, hogy nem minősítem a személyt, hanem visszajelzem a működését. Nem mindegy például, hogy azt mondom: hazug vagy, vagy pedig azt: most nem mondtál igazat. Az is nagyon fontos, hogy elmondjam: engem nagyon bánt, hogy ezt vagy azt teszed.

Az énközlésben azt nevezem meg, hogy amit tettél, engem hogyan érint, **hogy érzem magam tőle.** Általában ez a fajta közlésmód emészthető, a másik ember nem veszi sértésnek. Ezzel segíthetjük a kapcsolatunkat, próbáljuk olyan mederbe terelni, ami kettőnk együttműködését lehetővé teszi.

**Hogyan fogalmazzuk meg a problémánkat, hogy az ne legyen bántó?**

Amikor egy másik emberrel van bajunk, akkor nagyon sokszor szoktunk vádolni, de ez nem a jó út. Jó lehet arra, hogy kiadjam magamból a dühöt, a feszültséget, de a megoldás tekintetében nem vezet eredményre, mert a legtöbb emberből **ellenállást vált ki a vádaskodás.**

Ehelyett az énközlés módszerével fogalmazzuk meg, hogy amit ő tesz, az nekünk milyen érzés, és fogalmazzuk meg azt is, amit szeretnénk tőle.

Vannak helyzetek, amikor ez sem elég. Lehet törekedni az énközlésre, de még fontosabb, hogy **a legalapvetőbb viszonyok rendben legyenek**, ne termelődjön folyamatosan a feszültség egy kapcsolatban.

![gereb-tunde-08](http://194.38.104.52/images/stories/Veronika/Ger%C3%A9b%20T%C3%BCnde%20pszicho/gereb-tunde-08.jpg)

Ezért először rendezni kell az alapokat, fel kell fedni a feszültség forrását. Ez lehet egy élethelyzet, amin változtatni kell, például egy folyamatosan veszekedő házaspár esetében lehet az a gond, hogy együtt élnek a szülőkkel, a családi határok nincsenek megúzva, ami miatt sarokba szorítva érzi magát egyik vagy másik fél. A feszültség azonban megszűnne, ha a generációk közötti viszony megváltozna.

**A feszültséggel mi legyen? Adjunk hangot neki?**

Egy kapcsolatban lehet konfliktus, feszültség, ez még önmagában nem baj. Akkor van gond, ha csak ez van, ha a felek semmire nem jutnak. A feszültséget ki kell vezetni, például **a szülő kimutathatja, hogy dühös,** ha a gyermeke harmadszori felszólításra sem mozdul.

Nem a feszültség megmutatkozása káros, hanem ha az teljesen meddő illetve ha nem neki szól. Az is rossz, ha valaki állandóan nyeli feszültséget és az csak gyűlik benne, ez szokott a **pszichoszomatikus problémák** hátterében állni.

Adjuk ki a feszültséget, és oldjuk meg a problémát, még akkor is, ha az az ára, hogy alaposan konfliktusba keveredik a két ember. **A lényeg, hogy keveredjen is ki belőle.**

Ha a nyílt kommunikáció már nem segít, akkor az **elhatárolódás** marad hátra, ami egyrészt az önvédelmet szolgálja, másrészt pedig az is lehet, hogy egy ilyen radikális változás vezeti rá a partnerünket a konfliktus megoldására.

Jó példa erre, amikor egy szenvedélybeteg ember társa elköltözik a közös lakásból, kivonja magát az adott helyzetből,egyrészt önmagáért, másrészt hogy rávezesse így az illetőt, a kapcsolat érdekében szükség van arra, hogy ő is lépéseket tegyen.