Dragnea lemond, ha kérik
A PSD elnöke kész távozni a párt és a képviselőház éléről, ha a párttársai ezt kérik tőle. Mondjuk ezt párszor már elmondta.

A PSD elnöke kész távozni a párt és a képviselőház éléről, ha a párttársai ezt kérik tőle.
Liviu Dragnea ismét belebegtette lemondását a Bukarest kerületi polgármestereivel tartott csütörtöki találkozóján: a Digi24 úgy tudja, hogy a tanácskozáson Viorica Dăncilă kormányfő és több miniszter is részt vett.
33-an levelüket megírták
Liviu Dragnea kijelentésének előzménye, hogy sajtóértesülések szerint a PSD 33 helyi vezetője közös levélben kérte a lemondását a párt és a képviselőház elnöki tisztségéből. A levelet egyébként pénteken fogják bemutatni a pártvezetés előtt, ami azt is jelenti, hogy össze kell hívni a párt végrehajtó bizottságát, a CEX-et.