> ## Content Index
> Fetch the complete content index at: https://www.uh.ro/llms.txt
> Use this file to discover other available public pages before exploring further.

# Minden csak eszköze annak, hogy célba érjen az üzenet
- URL: https://www.uh.ro/20825-2/
- Published: 2019-05-03T14:12:41.000Z
- Updated: 2025-04-01T17:12:16.000Z
- Description: Az Oroszlánkirállyal kezdődött minden, ezt szinte naponta nézte újra Szabó Samu. Íme, az ő kedvenc filmjei.
- Author: Gál Előd
- Tags: Kultúra, film, Szabó Sámuel, toplista, #wp, #wp-post, #Import 2025-04-01 16:47

![](https://storage.ghost.io/c/4c/64/4c643208-156b-4d4a-a219-b28f7d4d3d90/content/images/2025/04/szabosamu1-1.jpg)

##### Az Oroszlánkirállyal kezdődött minden, ezt szinte naponta nézte újra Szabó Samu. Íme, az ő kedvenc filmjei.

###### Fotó: GÁL ELŐD

Ezen a hétvégén **Szabó Sámuel** fiatal udvarhelyi filmes kedvenc öt alkotása közül csemegézhetsz. De, hogy **ki Samu és hogyan került kapcsolatba a filmekkel?**

Körülbelül három éves volt, amikor tévéjük feladta a szolgálatot. Szülei nem vettek újat, így nagy eseménynek számított, amikor gyermekkorában megvették nekik az első számítógépüket és valahonnan kalóz másolatokat kaptak rajzfilmekről. Az első filmes élménye így az *Oroszlánkirály* megnézése volt. „Nem volt sok ilyen rajzfilm és majdnem naponta megnéztük, már kívülről fújtuk a szövegkönyvet és a dalokat” – nosztalgiázik. 

Az a pont, amikor úgy döntött, hogy a filmkészítéssel szeretne foglalkozni, ahhoz köthető, hogy ötödikesként megtalált egy videóvágó szoftvert édesapja számítógépén, és feltette a magának a kérdést: „Én is tudok otthon vágni a családi számítógépen?”. Egy kazettás kamerával járta az erdőt, rögzített és vágott. Később tudatosult benne, hogy ú**gy tud átadni egy történetet filmen, ahogy azt ő szeretné.**

> 2018-ban söpört végig egy játék a Facebookon, amely során a felhasználók tíz napon keresztül tették közzé kedvenc filmjeik borítóját, minden nap „kihívhattak” valakit, akiről szerették volna, hogy beszálljon a játékba. Ennek nyomán fogalmazódott bennem az ötlet, **olyan embereknek mutatom be az öt kedvenc filmjét, akik a filmes szakmában dolgoznak, vagy csak tudom, hogy élnek-halnak a filmekért.**  
>  
> Januárban fel is kerekedtem, akkor [Szabó Károly kedvenc filmjei](https://www.uh.ro/egy-fraszt-a-tortenet-erdekel-a-mese/) kerültek górcső alá, februárban [Fábián Andor filmes toplistáját ismerhettétek meg](https://www.uh.ro/ne-kelljen-hatvanot-konyvet-elolvasni-hogy-egy-filmet-elvezni-lehessen/), míg márciusban [**Simó Ibolya**](https://www.uh.ro/az-a-jo-film-ami-gondolkodasra-ad-lehetoseget/) kedvenc filmjeire voltam kíváncsi.

Szabó Sámuel jelenleg végzős Kolozsváron a filmművészet, fotóművészet és média szakon. A posztprodukció, a vágás érdekli leginkább, erre is szakosodott. „Azt szokták mondani, hogy a filmet kétszer rendezik meg, először a rendező a helyszínen, aztán a vágó a vágószobában” – mondja.

Nehezére esik úgy megnézni egy alkotást, hogy ne analizálja a vágást, a ritmust, az operatőri munkát, a kameramozgást, a dialógusokat. „Abszolút” – vágja rá, amikor kérdezem, hogy nem-e rontja el a filmélményt az, hogy mindig szakmai szemmel nézi az egyes darabokat. Abban az esetben nem, ha tökéletes film, az akkor dupla élvezet. Szerinte **az üzenet a legfontosabb egy filmben, a többi csak eszköz** ahhoz, hogy az célba érjen.

Az egyetemen rengeteg filmet kell megnéznie házi feladatként. Így nézte meg **Tarkovszkij** meg **Fellini** alkotásait, de szabadidejében azért a nagy visszhangot keltő filmeket, és az Oscar-díjas alkotásokat is megnézi, hetente egyet-kettőt. Samu nem áll ellen Hollywoodnak, próbál egyensúlyt tartani az amerikai és más alkotók filmjei között. „Én nem vagyok Hollywood-ellenes, mint sokan mások, mert szerintem az egy **ijesztően hatékony szerkezet, ami nagyon sok jó filmet is gyárt,** és én a jó filmekre próbálok koncentrálni. Amiatt, hogy egy cég sok pénzt keres, még nem lesz ellenszenves nekem” – magyarázza, majd bele is fog öt kedvenc filmjének felsorolásába, a következőkben az ő szavait közöljük.

# **5\. A Gyűrűk Ura trilógia**

Megpróbáltam minden műfajból kiválasztani valamit. Az első, amit kiemelnék az egy fantasy, mégpedig A Gyűrűk Ura. Nagyon beszippantott ez a világ, az egyik kedvenc alkotásom. Egy olyan pillanatban ért, amikor még nem úgy néztem a filmet, hogy hogyan van megcsinálva, hanem egyszerűen a sztorit figyeltem. Az meg befog és nem ereszt el.

Amikor kezdtem kitanulni a szakmát, egy másik oldalát is elkezdtem értékelni. Azt, hogy mennyire zseniális az írás benne. Az egész történetnek a lezárása nem az a tipikus happy ending. Én **nem szeretem a happy endingeket, amikor indokolatlanok**. Itt az lenne. A tetteknek vannak következményei és nem várhatjuk el azt, hogy nyomtalanul eltűnnek azok a harcok, amiket az ember megvív az élete során. Mindazt, amit a főhős elszenvedett a célért, jelen esetben a gyűrűért, azt nem tudja elfelejteni és az a nyom, ami Frodóban megmaradt, azzal nem tud együtt élni. Éppen ezért utazik el a végén a tündékkel, meg Gandalffal az idézőjeles másvilágra.

Kivitelezés szempontjából is korszakalkotó. Van benne például a Helm-szurdoki csata. Az a mai napig egy olyan ügyesen felépített harcjelenet, amit nem tudtak überelni. Nagyon jól váltogatják a perspektívákat: az ellenség, a védelem, a pincében az izguló anyukák és gyerekek bemutatása. Az ilyen csatákban az ember nem izgul, ha nem kötődik személyekhez. **Az átlagnézőt nem hatja meg, hogy ötezer ember veszélyben van, az hatja meg, ha lát egy könnyes szemű anyukát** a gyerekével a kezében. Ez két szereplő, de ennyi elég.

Azóta az összes ilyen fantasy harcjelenet ezt imitálja. Még a *Trónok Harcá*é is. Be is vallotta **George R. R. Martin** (a Trónok harca írója – szerk. megj.), hogy nagyon inspirálta őt A Gyűrűk Ura. Főleg az ambivalens karakterek. Az, hogy nem mindenki velejéig gonosz, vagy velejéig jó, hanem árnyaltak a karakterek, mindegyiküknek van jó oldala és rossz. Nagyon jó példa a fehér mágus, Saruman karaktere, aki az elején jó mágus, aztán eltorzul, van egy íve a karakterépítésének.

# **4\. Django elszabadul**

Egy másik stílusban emelném ki nagyjából az összes **Tarantino**\-filmet, de ha ezek közül ki kell választanom egyet, akkor az a Django elszabadul című alkotás. A filmnek a rabszolgaság a fő témája, az üzenete picit már fakó nekem, újra kellett volna néznem, de ez az a film, ami egy kitűnő példája a jól megírt párbeszédeknek, Tarantino nagyon szórakoztató, helyenként nagyon szarkasztikus dialógusokat ír.

Rendszeresen egy olyan színészi gárdával dolgozik, akiket már megszoktak a nézők. Ha Tarantino film, akkor tudjuk, ott van **Samuel L. Jackson**, ott van **Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Tim Roth,** vagy éppen Tarantino maga. Gyakran beleírja és megöleti magát, ez érdekes.

Egy kicsikét félpszichopata Tarantino, de pont ezért nagyon szeretem a stílusát, **megtöri ezeket a hagyományos szabályokat**. Betesz egy western filmbe egy hatalmas montázst rock zenével, csak úgy. Ezek az agresszív kameramozgások is fantasztikusak: olyan, mint egy japán anime rajzfilmben, hogy egyszer csak buff, beközelít a kamera a szereplő szemeire és ezek nagyon fontos eszközei annak, hogy átadja az üzenetet. A cél szentesíti az eszközt. Ezt a hatalmas erőszakot, amit bemutat filmjeiben, is azért használja és a néző is úgy érzi, hogy ez kell.

# **3\. Mátrix trilógia**

Ritka az a film, ami egy szempillantás alatt így megváltoztatja a popkultúrát, mint a Mátrix. Nem is gondol bele az ember, hogy milyen utóhatása volt annak a stílusnak, amit behozott, mennyi azóta már túlhasznált eszközt vezetett ő be. Kezdve a lassításoktól, a menő bőrdzsekis ügynök asszociációig.

Történetileg az első elképzelt negatív jövőkép, ami a szimulált valóságos elméletet vászonra vitte, még ha azóta ezeregy ilyen film készült is. A film úgy kezdődik, mint egy átlagos noir film, két nyomozóval, akik megérkeznek a tett színhelyére, aztán látjuk, hogy hoppá ez a csaj megáll a levegőben mozgás közben, és akkor már át is megy óvatosan sci-fibe és **felépítésileg ez nagyon jól van adagolva.**

Neo, a főhős által vezet be ebbe a világba és mindezt megoldja, bármilyen felirat és narráció nélkül. Nincs rá szükség, hogy elmondja, hogy ez egy szimulált világ, mert a főhőssel együtt ismerjük meg. Ugyanazokon a stádiumokon megyünk mi nézők is keresztül, mint ő: a kételkedéstől kezdve a tagadásig. Hatásos módja ez egy új világ bemutatásának.

Érdekes, mert szerintem nem Neo az egyetlen főhőse a filmnek. Én azt gondolom, hogy ő és Smith ügynök ketten alkotnak egy olyan entitást, ami a fő mozgatórugója a sztorinak. Ez a két karakter tánca a trilógia alatt, mindent visz. Az, amit ott megalkottak Smith ügynökkel és az ő belső motivációjával – aki gépként indult, öntudatra ébredt, kiszabadult a nagyvilágba, és bosszút esküdött – az sokkal erősebb, mint Neo szála, akinek meg kell mentenie a világot.

Akárhányszor megnézem, mindig **meglepődök, hogy hú, ez egy húsz éves film és figyelem, hogy megállja-e a helyét a mai világban technikailag, ritmusilag**. Mert nagyon felgyorsultak a filmek, egyre többet akarnak begyömöszölni egy 120 perces alkotásba. Szerintem megállja a helyét, és ez így lesz továbbra is.

# **2\. Antikrisztus**

**Lars von Trier** az egyik kedvenc rendezőm. Régen ők készítették a dogmafilmeket, azokat végignyálaztuk egyetemen, mert az filmkultúra. Az ezt követő időszaka Larsnak egy mestermű szerintem.

Nem mindenkinek valók a filmjei, mert nagyon telítettek agresszióval és erotikával mind témában mind vizualitásban. Ő az a rendező, aki olyanokat mer megmutatni a filmjeiben, amit semmilyen más rendezőnél nem lehet látni: például az emberi testet részleteiben köntörfalak nélkül. Túllépve azon, hogy rendszeresen mutat explicit szexuális tartalmú aktusokat, nem az a lényeg. Bármilyen eszközt bevet, ami a sztori közvetítésére a leghatékonyabb. Nagyon nehezek a filmjei, mind **belső vívódásokról, betegségekről, lelki traumák feldolgozásáról szólnak.**

Az Antikrisztus nyitójelenetében egy házaspár a fürdőben szeretkezik, közben a gyerek kiszabadul a kiságyból, leesik az erkélyen, és meghal. A férfi pszichiáter és eldönti, hogy segít a feleségének, akit nagyon mélyen érintett a tragédia. Kimennek egy erdei kabinba és ott próbálják feldolgozni ezt a megrázó eseményt. Az emberi léleknek, a gyásznak több stádiumán mennek keresztül: a tagadáson, az alkudozáson, a depresszión, az elfogadáson. Ahogy a film bemutatja, hogyan megy tönkre ez a két ember, az nagyon megrázó. Nagyon **sokat mond az emberi elmének a gyengeségeiről.**

Nagyon szeretem azt is, ahogy Lars az ember és a természet közötti kapcsolatot bemutatja. Itt is a természet, az erdő az állatokkal egy külön szereplővé válnak, amely vagy tükrözi a főszereplő lelki stádiumát, vagy egy éppen gonosz szereplővé válnak. Majdnem minden filmjében szerepel az ember és a természet elcseszett kapcsolata.

# **1\. Whiplash**

A most készülő vizsgafilmemet is ez inspirálta. Amiért a kedvenc filmem, hogy nincsenek benne klisék. Például a főhős megismerkedik egy lánnyal, akit félúton eldob a célja elérése érdekében és nincs benne az, hogy a lány megjelenik az utolsó koncertjén és megint egymásba esnek és, jaj, de jó. Nem hiteti el, hogy a kettőt lehet egyszerre csinálni, hogy ő egy karrierista zenész és a magánéletében is sikeres ember tud lenni. Megismerjük a lányt, megtudjuk, hogy dobja és aztán nem releváns a történetben tovább a lány karakterének a jelenléte.

Az alapüzenet az, hogy ne add fel az álmaidat, de abban különbözik a többi ilyen üzenetű filmtől, hogy **igenis van visszafordíthatatlan áldozat**, amit meg kell hoznod. Ebben az esetben ő feladta a szerelmét, vesztett valamit.

A háttértörténete is elég inspiráló. Ez egy kisfilmnek indult, megnyerte az amerikai Sundance Fesztivált, kapott egy adag támogatást és befejezték nagyfilmként. A filmről azt is mondják, hogy inkább sportfilm, mert a dobos edzésmontázs a filmben olyan, mint a *Rocky*ban a hatalmas edzésmunka megjelenítése, jól érzékelteti a befektetett munka mértékét.

**Damien Chazelle** a rendezője, ő rendezte a *La La Land*et is, nagyon ért a zenés filmekhez. Ő maga is egy dzsesszdobos volt és abból inspirálódott a sztori. Én nagyon értékelem, amikor a zene és kép úgy megy kéz a kézben, hogy erősítik egymást. Számomra **az a filmzene a tökéletes filmzene, ami majdnem egy külön szereplőként van jelen** a filmben: változik, személyisége van, vagy alátámasztja az adott szituációnak az érzelmi töltetét, vagy ellenpontozza. Ilyen például a *Rekviem egy álomért* betétdala.

A másik, ami miatt nagyon tetszik, az a feszültség fokozása egy-egy jelenetben. Például az elején, amikor a dobos nem kapja el a tempót. A karmester leinti, hogy kezdje elölről, és megint leinti, és újra leinti. Amikor kicsit kezd felengedni a feszültség és a dobos minthogyha elkapná a tempót, az ember megörül, hogy végre sikerült és egyszer csak repül egy szék a dobos feje felé. Nagyon jó példája annak, hogy a tempóval, a ritmussal mennyire lehet játszani a vágásnál. Oscart is nyert a legjobb a vágásért azt hiszem, amellett, hogy **J. K. Simmons**, aki az egyik kedvenc színészem, megnyerte a legjobb mellékszereplői alakításért járó díjat.

Igazából nem tudjuk, hogy lesz vége. Oké, hogy egy hatalmas dobszólóval, de nincs egy levezetés. Emelkedik, emelkedik, emelkedik, eléri a csúcsot és lejár. **Az ember meg ott ül továbbra is a székében, és néz, hogy akkor most mi van.** Ezt az érzést nagyon szeretem.